Close

MAMS Csapatverseny: Liszka Roland ismét villantott!

Az EnduroCrossban szerzett bajnoki címe után az elmúlt hétvégén sem pihent meg Liszka Roland. A Laller Racing Dakar Team fiatal tehetsége motocross csapatversenyén állt rajthoz harmadmagával, és szerzett remek dobogót.

Roland Tádics Dániel és Kruss Károly társaságában indult harcba Pannohalmán, és a rögtönzött team a Laller Racing pilótájának vezetésével harmadik helyen zárta a MAMS Motocross Csapatversenyét:

„A vasárnapot szabadedzéssel és időmérővel kezdtük, majd jöhetett a kvalifikációs futam. Utóbbin a csapatból egy embernek kellett mennie, és rám esett a csapat választása. Ez elég jól sikerült, hiszen második lettem, így másodikként választhattunk rajthelyet magunknak. Minden csapat A, B, C versenyzője kettőt ment, az A+B futam, A+C, B+C verseny valamelyikén. Az én futamaim jól alakultak, hiszen kétszer is második lettem. Úgy gondolom, határozottan jó volt a tempóm, pláne annak fényében, hogy versenykörülmények között most ültem először 250 cc-s motoron. A héten egy rövid pihenő következik, aztán jöhet az enduro bajnokság utolsó versenye, ahol a cél a bajnoki cím!” – nyilatkozott motiváltan az ismét erős teljesítményt villantó Liszka Roland.

Shares
scroll to top