Close

Liszka Roland: Keserédes második helyezés Parádon

Tombol a nyár, és a motorsport szakágak még éppen csak visszatértek a szünidőből, de Liszka Roland ott folytatta, ahol a pihi előtt abbahagyta. A Laller Racing Dakar Team fiatalja a Magyar Enduro Bajnokság parádi fordulóján ördögi tempót diktálva újabb dobogót söpört be, de mégsem maradéktalanul elégedett.

Roland tízperces büntetést kapott, ennek hatására pedig lecsúszott az összetett és a kategóriája első helyéről is:

„Az első körben volt egy hosszú szakasz, amikor is egy patakmederben kellett végig gurulnunk, itt kezdődtek a bonyodalmak. Harmincadmagammal elnéztem egy kanyart, és eltévedtem, amiért tíz perces büntetés lett a jutalom. Sajnálom a dolgot, mert remek tempót futottam, és ha ez nincs, az első nap végén mindössze fél másodperc hátránnyal, másodikként várhattam volna a folytatást. A velünk egy időben és térben zajló szlovák bajnokság jó pár versenyzője is hasonlóan járt, de ők jobban jöttek ki a helyzetből, mert a szlovák versenyigazgató nem büntette meg őket.

A történtek fényében a vasárnapnak extra motiváltan vágtam neki, és szerintem jól is sikerült, még úgy is, hogy hibáztam az enduro mért szakaszon. Végül a napi összetettet tíz másodperc előnnyel megnyertem, de sajnos a büntetés miatt behozhatatlan hátrányba kerültem, így ezúttal az abszolút győzelem elmaradt, és meg kellett elégednem a kategória második helyével.


A verseny után nagyon bántott a rám kirótt büntetés, de később higgadt fejjel végig gondolva arra a következtetésre jutottam, hogy legközelebb jobban oda kell figyelnem. A szabály az szabály, tanultam ebből az esetből. Még nagyon fiatal vagyok ebben szakágban, így előfordul, hogy hibázok, de hiszem, hogy minden nehézség azért történik, hogy erősebben és komplexebb versenyzőként jöjjek ki belőle! Zárásként szeretnék gratulálni a győzteseknek és a helyezetteknek, a szervezőknek pedig köszönöm, hogy ezekben a nehéz időkben is lehetőséget biztosítanak a versenyzésre! ” – nyilatkozott elszántan Liszka Roland, aki ezen a hétvégén sem pihen, hamarosan ismét nyeregbe pattan majd.

Shares
scroll to top