Close

Az Ország Kenyere és az Év Innovatív Kenyere a Magyar Ízek utcájában

Egy év kihagyás után, idén ismét a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség az Ország Kenyerét – a Szent István-napi kenyeret, valamint az Innovatív kenyeret augusztus 20-22. között a Várkert Bazárnál, Budapesten. A két nyertes mellett több standon is kínálnak majd pékségek a kenyerek mellett más pékárut is – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Itt adták át az elismeréseket is.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, elmondta: a Magyar Pékszövetség idén tizedik alkalommal meghirdetett szakmai versenyén két kategóriában mérkőzhettek meg a pékek: a hagyományos búzakenyereket felvonultató Szent István-napi kenyér kategóriában és a szinte teljesen szabadkezet adó Innovatív kategóriában.
Tavaly a Magyar Ízek Utcájának fő motívuma a gyógynövények, fűszerek voltak, és ehhez alkalmazkodtunk a Szent István-napi Kenyérverseny kiírásakor is. Idén szinte teljesen szabadkezet kaptak a versenyzők, „csupán” a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait kellett betartani, és nem használhattak semmiféle adalékanyagot, célkeveréket.
Így az Innovatív kategóriában lehetőség volt olyan kenyereket is bemutatni a szakmai zsűrinek, amik régóta dédelgetett álmok eredményeként születtek, de eddig a kötöttségek miatt nem fértek bele a Pékszövetség versenyébe. Az Innovatív kategóriában így sokkal inkább a technológiai kihívásokra helyezték a hangsúlyt a versenyzők, valamint az egészségtudatosságra. Bár nem volt kitétel, túlnyomórészt kovászos technológiával készült kenyereket neveztek ebbe a kategóriába is.
A hagyományos kenyereket felvonultató Szent István-napi kenyér kategória kicsit kötöttebb volt, hiszen itt csak kovászos technológiával, legalább kétféle liszt felhasználásával készült kenyereket lehetett versenyeztetni. Az adalékanyagok és a célkeverékek itt is kizáró tényezők voltak.
Általánosságban igaz, hogy a versenytermékekre a lágyabb, harmonikusabb ízek voltak jellemzőek, illetve a gyümölcsök, zöldségek, különböző magvak, burgonya került előtérbe.
A kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret bírált a szakmai zsűri, hetet a Szent István napi és hetet az Innovatív kategóriában.


A Szent István napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye kenyere nyerte. Szent István-napi kenyér kategóriában második helyezést ért el a tiszakécskei Fejedelmi Pékség, Kézműves kenyerükkel.
Harmadik helyen végzett a dunabogdányi Heim Sütöde Bt. Falusi kovászos burgonyás kenyere.
Az Év Innovatív kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett. Az Innovatív kenyér kategóriában második helyezést ért el a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Tokaji Aranykenyere.
Harmadik helyen végzett a budapesti Szega Camembert Kft. Vásári Káposztás kenyere.
Nyitókép: Princz Mihály, Pékmester szaklap

Shares
scroll to top