Close

Szent István napi kenyér 2021

Az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel Pékségben készült. Az év innovatív kenyerének a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották. A X. Szent István napi kenyérverseny első helyezett kenyereit és gyártóit a Parlament Vadásztermében mutatták be.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta: a kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret – a két kategóriában 7-7 kenyeret – bírált el a szakmai zsűri. A versenytermékekben a markáns fűszerek helyett sokkal inkább a harmonikus ízeké volt a főszerep, illetve a gyümölcsök, zöldségek, különböző magvak, burgonya került előtérbe. Az innovatív kategóriában pedig a technológiai kihívásokra, illetve az egészségtudatosságra helyezték a hangsúlyt a versenyzők.
Az idei év legjobb búzakenyere, a Solymár gyöngye Varró Zsolt elképzelése alapján készült. Négy összetevő van benne: liszt, víz, só, élesztő és plusz egy, az idő. 72 órás rozslisztről indított kovásszal készül, ami élesztő nélküli. Csak a dagasztásnál kerül bele 1 százaléknyi élesztő. A solymári Hel Pékség tavaly a leginnovatívabb kenyér kategóriában lett győztes.


A tiszakécskei Fejedelmi Pékségben készült győztes innovatív kenyér francia-jellegű vadkovászos kenyér, amely két évnyi kísérletezés eredménye. A kenyér késleltetett kelesztéssel készül speciális tészta hűtőkben. Ízét a lenmag, a lenmag-töret, a napraforgómag és egy kis mennyiségű köménymag teszi jellegzetessé. A rostdús magvaknak köszönhetően a kenyér egészséges, könnyen emészthető.
A Magyar Pékszövetség szakmai versenyének célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéke.
A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban.
Bognár Mária
Fotók: Princz Mihály, Pékmester szaklap

Shares
scroll to top