Close

Liszka Roland: Dobogó és technikai zűr Csehországban

Nagy tervekkel és reményekkel vágott neki a tehetséges váci motoros a cseh junior motocross bajnokság rudníki fordulójának, de ezúttal a technika ördöge közbeszólt. A Laller Racing Dakar Team pilótája így is elhozott egy dobogós helyezést, és már izzik a vágytól, hogy újra versenyezzen!

Roland pénteken érkezett meg Csehországba, és azonnal pályabejárást tartott, hogy minél jobban feltérképezze azt, mi is vár rá majd a hétvégén. Ekkor még nem tudta, hogy az edzések mellett csupán egyetlen verseny adatik meg majd neki…

„A szombati időmérőn még minden rendben zajlott, érzésem szerint ez közepesen sikerült, a kategóriám harmadik helyét csíptem meg, összetettben pedig a 12. helyen végeztem. Az első futamon a rajtot nagyon elrontottam, de harcos és kalandos versenyben egészen a második helyig jöttem előre, és ott is zártam a futamot. Nagyon közel voltam a kategóriagyőzelemhez, ám még kellett volna egy kör, hogy ez összejöjjön. Mint mondtam, kalandból sem volt hiány: az egyik előttem haladó versenytársam alatt megállt a motor, pechjére, pont egy ugratón. A srác elesett, én pedig majdnem rá…

 

Sikerült menteni a helyzetet, de nem tagadom, kicsit kizökkentett ez az eset. Ami ezután történt, az pedig még jobban. A második futam első köre után megadta magát a technika alattam, hengerek, hengerfej, mindent ment a levesbe sajnos – de ami a legfájóbb, hogy ezzel nem csupán a verseny, de a hétvége is véget ért számomra. Kicsit csalódott vagyok, mert jó formában érkeztem, és szerettem volna bizonyítani, de a technikai sport már csak ilyen. Mindez nem töri meg a lendületem, folytatom a munkát, és ezerrel készülök a következő versenyre!” – zárta motiváltan beszámolóját Liszka Roland.

Rolinak most pár hét szünet következik a bajnokságban, addig is kövessétek a Facebook oldalát, ahol naprakész információkat találtok a magyar off-road motorozás egyik legifjabb csillagáról.

Shares
scroll to top