Close

Tőkés László reflexiója a magyar gyermekvédelmi törvényre

Tőkés László püspök, az Európai Parlament volt alelnökeként és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként számos olyan ügyet karolt fel, melyek az oktatásügyet, vagy a gyermekek fejlődését szolgálták. Gondolhatunk itt évtizedekre visszanyúló munkásságára, mely a magyar orvosi kar beszüntetését követően egyedüli erdélyi politikusként követelte a román kormánytól annak újraindítását Marosvásárhelyen, vagy éppenséggel a Partiumi Magyar Egyetem megalapítására Partiumban, Nagyváradon.

Ez alkalommal sem maradhatott csendbe burkolózva, mikor a magyar kormány gyermekvédelmi törvényt hozott, melyre nem pusztán a magyarországi, de az annál is veszélyesebbnek bizonyuló európai, sőt Dobrev Klára CNN interjúját követően az amerikai LMBTQ lobby is támadóan reagált. Hecckeltés, és mű kifakadása ez jelenleg a másságot hirdetőknek, akik nem kerülhetnek be bölcsődékbe és óvodákba Budapesten, míg Berlinben ezt már megtehetik.

Püspökként, apaként egyaránt mély felháborodásának adott hangot eképpen:

“Nem a magyar gyermekvédelmi törvény homofób, hanem az ürügyén indult kampány hungarofób.”

Találó kifejezés a hungarofóbia, hiszen lassan nemcsak nem trendi magyarnak lenni, de minden abba az irányba mutat, hogy egy másfajta, sokkal képlékenyebb, felszínesebb társadalmat hozzanak létre, mely a nyitottság jegyében lemond saját értékeiről, nem neveli a gyermekeket, hanem hagyja a másságukat rájuk erőltető egyedeket aktivizálódni, és egy új szivárványos Európát létrehozni, ahol nem csak a nemzet devalválódik, de a hit, a család fogalma, vagy éppen a férfi és a nő nemisége kerül marginalitásba. Ez a jelleg nélküli nem és hit nélküli társadalom utópiája.

A EMNT elnöke, Tőkés László által aláírt nyilatkozat szerint a magyar Országgyűlés eljárása „jó gyakorlatként” mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás szélsőbaloldali, baloldali és liberális résztvevői az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértése ürügyén csaptak magyarellenes hisztériát. Tették ezt a kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozó gyermekvédelem ügyében, egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégiben szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönbüntetésre saját országának igazságszolgáltatása – mutat rá a dokumentum.

Ezzel egyszerre Magyarország szuverenitását veszélyezteti az EU, mely alapvető európai uniós joga minden tagállamnak, így Tőkés most határozott lépésre szánta el magát: arra szólítja fel az Európai Unió vezetőit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Shares
scroll to top