Close

Liszka Roland Kiskunfélegyházán is bizonyítana!

A Laller Racing Dakar Team fiatal klasszisa nem aprózza el a dolgokat, a tavalyi nehéz esztendő után idén minden elérhető versenyen elindul. Ezen a hétvégén Kiskunfélegyházára látogat a fiatal pilóta, ahonnan nem szeretne üres kézzel távozni.

A hazai EnduroCross bajnokság előző fordulójának sikere után kirobbanó formában, bizakodóan várja a rajtot Roland:

„Noha az elmúlt hétvégén is versenyeztem, az edzéssel nem álltam le, hét közben minden nap dolgoztam azért, hogy maximálisan kiélezett formában érkezhessek meg ide. A célom most is az, hogy minél előbb végezzek, és a lehető legerősebb eredményt szállítsam csapatomnak, a Laller Racing Dakar Teamnek. Ez a kategóriagyőzelem, de a múltkori abszolút siker után megnőtt az étvágyam, így összetettben is nyerni szeretnék. A nevezési lista jó jel nekem, hiszen a legutóbbi hatalmas mezőnyhöz képest most kevesebben leszünk, ez pedig javítja az esélyeimet. Én a magam részéről mindent beleadok, és innen is szeretném megköszönni a szurkolók támogatását, a sok-sok kedves szót és biztató üzenetet!” – nyilatkozta Roland.

A kiskunfélegyházi EnduroCross bajnokiról természetesen mi is beszámolunk majd.

Shares
scroll to top