Close

A jól karbantartott betegséggel csökkenthető a kockázat

A fertőzöttségi adatok egy kicsit kedvezőbbnek tűnnek a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően, de ebből következtetést még nem lehet levonni, a korlátozó intézkedések eredményei a bevezetésük után két héttel láthatók – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.

Müller Cecília hangsúlyozta: a már mindenki által megszokott, elfogadott maszkviselés hatékony eszköze a járvány megfékezésének, de a pandémia kezdete óta megfertőződött 165 901 ember „nem kevés”, továbbra is fegyelmezettnek kell maradni, „vigyáznunk kell magunkra és egymásra”.
    A pénteken a szociális intézmények dolgozóinál kezdődött országos tesztelési akcióval összefüggésben jelezte, hogy Magyarországon a szociális otthonok 26 százalékában találtak fertőzöttet, a fertőzöttség mértéke egy esettől a 60 százalékig terjedt.
    Jelenleg 417 szociális intézmény érintett, a gondozottak 6 százaléka, 5940 ember, a gondozók 1 százaléka, 976 ember kapta el a koronavírust – jelezte. A koronavírus-fertőzött gondozottak közül 1175-en szorultak kórházi ellátásra, 586-an elhunytak – tette hozzá.
    Müller Cecília kiemelte, növekszik a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma, jelenleg 7512-en szorulnak ellátásra, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen. „Ezek a számok nem kedvezőek” – mondta.
    A szakember ismételten kitért arra, hogy a krónikus betegséggel küzdők jobban ki vannak téve a fertőzésnek és a szövődmények kialakulásának. Kitért egy nemzetközi szakfolyóiratban publikált tanulmányra, miszerint a cukorbetegek kétszer akkora eséllyel fertőződnek meg, és alakulnak ki náluk súlyos szövődmények, mint az egészséges embereknél. Általánosságban kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.
    Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, ugyanazok a járványügyi szabályok vonatkoznak azokra is, akiket az országos tesztelés alkalmával szűrnek ki, mint mindenki másra.
    Szintén kérdésre válaszolva hangsúlyozta, egy-egy óvoda vagy óvodai csoport bezárásáról minden esetben a helyi viszonyokat figyelembe véve dönt az operatív törzs. Országos óvodabezárásokról „szükségtelen intézkedni” – mondta.
    Müller Cecília megismételte, oltást csak egészséges ember kaphat, így semmilyen akut fertőzés fennállása esetén sem oltanak be influenza ellen senkit. Annak is várnia kell az oltás beadatásával, aki – bár egészséges – szoros kontaktus miatt karanténban van, tíz nap után, tünetmentesen kérheti az influenzaoltást.

Forrás: MTI

Shares
scroll to top