Close

A szezon legnyomasztóbb hétvégéjén van túl Kecskés Tamás

Kecskés Tamás a New Times Racing pilótája visszatért az Adria Raceway-re, a korábbi Európa-bajnoki szereplésének helyszínére, ahonnan az NSF100-as kategória ezüstjével tért haza.

Ezúttal egy másik nyomvonalon kellett teljesítenie, azonban most nem ment minden olyan simán… Szombaton már kicsit erőlködött az időjárás, ennek ellenére a szabadedzések alkalmával ügyesen motorozott, majd vasárnap reggelre sok csapadék esett, bár fújt a szél, nem száradt fel a nyomvonal. Emiatt megváltoztatták az időtervet, beraktak egy warm up-ot a 2 időmérő elé, amin Tamás nem tudott részt venni, mivel nem indult be a motorja. A csapata mindent megtett a hiba detektálásáért, amit látszólag az időmérőre sikerült is orvosolni.


A Q1-ben állt a víz a pályán, így nem meglepő, hogy a reggeli, kihagyott felmenetel után nem jött az elvárt eredmény. Ellenben a Q2-vel, ahol szépen motorozott, bár Tamás érezte, hogy nincs minden rendben.

Az első verseny előtt a szerelők szétszedték a pocketbike-ot, de nem találtak semmit, így teljes nyugalomban állt oda a rajtrácsra. A lámpák kialvását követően két versenytársát is megelőzte, nem sokkal később azonban elfogyott a motorerő, végül ki is kellett állnia. Az időjárás miatt a második futamot nem is engedték elrajtolni.

Kecskés Tamás ismét sokat fejlődött és jó tempót motorozott, de az időjárás és a technika meghibásodása keresztülhúzta a számításait.

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

Shares
scroll to top