Close

E-bicikli túrák a Pilis vadregényes erdeiben


„E-biciklizd be Magyarország nemzeti parkjait!” címmel indított programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A program keretében a nemzeti parkok között 150 millió forint értékben 211 elektromos rásegítésű kerékpárt osztottak szét.
Baráth Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy nem kerékpárkölcsönző hálózatról van szó, az a fontos, hogy vezetett túrák legyenek. A kerékpározás öröme mellett a környékről is plusz ismereteket tudhatunk meg. – Amennyiben a program működik, a jövő évben bővítéséről is lehet szó.
Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DNPI) általános igazgatóhelyettese kiemelte, hogy az e-bike túrák jól illeszkednek az igazgatóság ökoturisztikai programjába. 15 e-biciklivel a Pilis vadregényes erdőibe várják a kerékpározás szerelmeseit szilárd burkolatú erdészeti utakon vezetett túráikon. Az elektromos rásegítésű biciklikkel könnyedén leküzdhetjük a meredekebb emelkedőket is, így igazán kellemes élmény a kerekezés, amely épp csak annyira megerőltető, hogy a bringázással együtt járó kellemes érzésünk végig megmaradjon.


A DNPI eddig három vezetett túraútvonalat dolgozott ki a Pilisben: Dobogókőre, a Pilis-tetőre és a Prédikálószékre. A túrákon természetvédelmi őr kíséri a csapatot, aki érdekes ismertetőket tart az útvonal egyes pontjain. A túrák legfeljebb 10 fővel indulnak, 14 éves kor felett látogathatók. Az első túra október 3-án Dobogókőre indul.
A túrák részletei az alábbiakban olvashatóak.
Kalandozás Dobogókőre elektromos bringával (Pilismarót – Dobogókő – Pilismarót)
Időpont: 2020. október 3. szombat, 10 óra
Gondtalan élményben lesz részünk, ha a Pilis néhol meredekebb szakaszainak elektromos rásegítésű biciklivel vágunk neki. A túra Pilismarótról indul, a falut elhagyva rövidesen beérünk az erdőbe, és megkezdjük a kapaszkodást Dobogókő felé. A túrán végig közepes minőségű aszfaltozott erdei utakon fogunk tekerni. Elhaladunk a Hoffmann-kunyhó mellett, majd rövid kitérőt teszünk a Pilisszentlélek határában található Pálos kolostor romjaihoz. Ezt követően rövidesen kiérünk a Dobogókőre vezető közútra (itt rövid időre letérünk az erdészeti útról), amin elérjük ezt a méltán népszerű turistaközpontot. Itt ételben, italban nem lesz hiány, mindenki talál kedvére való fogást, hogy feltölthesse lemerült készleteit.
A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra. Dobogókőt alulról megkerülve haladunk a Királykúti úton, és rátérünk a Pilismarótra visszavezető útra, amely számos ismert helyet érint, így elhaladunk a Ferenczy-szikla (ahol a legenda szerint a Föld szívcsakrája található), az Árpádvár és a Rám-szakadék teteje mellett, érintjük a Dobogókői sípálya alját. Kanyargós erdei úton való gurulással érjük el a kiindulási pontot, Pilismarótot.
Indulás és érkezés: Maróti Kiskert, 2028 Pilismarót, Ady Endre u. 1.
Táv: kb. 42 km
Szintemelkedés: kb. 1000 m
Túra időtartama: kb. 4 óra
Részvételi díj: 5000,- Ft / fő
Jegyvásárlás kizárólag a jegymester.hu oldalon. Helyszíni jegyvásárlásra nincs lehetőség.
A túra legfeljebb 10 fővel indul, 14 éves kor felett látogatható.
A részvételhez 2 db személyi okmány (fényképes igazolvány, lakcímkártya) letétbe helyezése szükséges
A túrát esőben, ill. viharos, szeles időben nem tartjuk meg. Esőnappal kapcsolatban érdeklődni a túra előtti napon és a túra reggelén az alábbi telefonszámon lehet: 06 20 574 1863.
Kötelező felszerelés: bukósisak (kérésre biztosítunk)
Ajánlott felszerelés: meleg, szél- és vízálló ruházat, kesztyű, szemüveg, folyadék, ennivaló
Túravezetéssel kapcsolatos tudnivalók: a túrán természetvédelmi őr kíséri a csapatot, aki érdekes ismertetőket tart az útvonal egyes pontjain.
Jelentkezés: Gyurász Gábor – Telefon: 06 20 574 1863 – Email: gyuraszg@yahoo.fr

Kalandozás a Pilis-tetőre elektromos bringával (Pilismarót – Pilis-tető – Dobogókő – Pilismarót körtúra)
Időpont: 2020. október 10. szombat, 10 óra
Gondtalan élményben lesz részünk, ha a Pilis néhol meredekebb szakaszainak elektromos rásegítésű biciklivel vágunk neki.
A túra Pilismarótról indul, a falut elhagyva rövidesen beérünk az erdőbe, és megkezdjük a kapaszkodást Dobogókő felé, ami persze az elektromos kerékpároknak köszönhetően épp csak annyira lesz megerőltető, hogy a bringázással együtt járó kellemes érzésünk végig megmaradjon. A túrán végig közepes minőségű aszfaltozott erdei utakon fogunk tekerni. Elhaladunk a Hoffmann-kunyhó mellett, majd rövid kitérőt teszünk a Pilisszentlélek határában található Pálos kolostor romjaihoz. Ezt követően rövidesen kiérünk a Dobogókőre vezető közútra, ahol az út elágazik a Pilis legmagasabb pontja, a 756 m magas Pilis-tető felé. A csúcson találjuk a Boldog Özséb kilátót, ahonnan páratlan kilátás tárul elénk Budapest felé, de szép időben a Börzsönyig is ellátni. A Pilis tetején korábban rakétakilövő bázis működött, ahonnan (más védőállásokkal együtt) fővárosunkat védték az esetleges imperialista támadással szemben. Visszaereszkedve Dobogókő irányába rövidesen elérjük ezt a méltán népszerű turistaközpontot (itt rövid időre letérünk az erdészeti útról). Itt ételben, italban nem lesz hiány, mindenki talál kedvére való fogást, hogy feltölthesse lemerült készleteit.
A pihenő után, rövid ereszkedést követően ismét az erdőben találjuk magunkat, a Kakashegyi házaknál letérünk az erdészeti útra. Dobogókőt alulról megkerülve haladunk a Királykúti úton, és rátérünk a Pilismarótra visszavezető útra, amely számos ismert helyet érint, így elhaladunk a Ferenczy-szikla (ahol a legenda szerint a Föld szívcsakrája található), az Árpádvár és a Rám-szakadék teteje mellett, érintjük a Dobogókői sípálya alját. Kanyargós erdei úton való gurulással érjük el a kiindulási pontot, Pilismarótot.
Indulás és érkezés: Maróti Kiskert, 2028 Pilismarót, Ady Endre u. 1.
Táv: kb. 50 km
Szintemelkedés: kb. 1300 m
Túra időtartama: kb. 5 óra
Részvételi díj: 5000,- Ft / fő
Jegyvásárlás kizárólag a jegymester.hu oldalon. Helyszíni jegyvásárlásra nincs lehetőség.
A túra legfeljebb 10 fővel indul, 14 éves kor felett látogatható.
A részvételhez 2 db személyi okmány (fényképes igazolvány, lakcímkártya) letétbe helyezése szükséges
A túrát esőben, ill. viharos, szeles időben nem tartjuk meg. Esőnappal kapcsolatban érdeklődni a túra előtti napon és a túra reggelén az alábbi telefonszámon lehet: 06 20 574 1863.
Kötelező felszerelés: bukósisak (kérésre biztosítunk)
Ajánlott felszerelés: meleg, szél- és vízálló ruházat, kesztyű, szemüveg, folyadék, ennivaló
Túravezetéssel kapcsolatos tudnivalók: a túrán természetvédelmi őr kíséri a csapatot, aki érdekes ismertetőket tart az útvonal egyes pontjain.
Jelentkezés: Gyurász Gábor – Telefon: 06 20 574 1863 – Email: gyuraszg@yahoo.fr

Kalandozás a Prédikálószékre elektromos bringával (Pilismarót – Prédikálószék – Pilismarót)
Időpont: 2020. október 17. szombat, 10 óra
Gondtalan élményben lesz részünk, ha a Pilis néhol meredekebb szakaszainak elektromos rásegítésű biciklivel vágunk neki. A túra Pilismarótról indul, a falut elhagyva rövidesen beérünk az erdőbe, és elérjük a falu feletti tisztást, ahol élesen balra kanyarodva megkezdjük a kapaszkodást a Királykúti úton. Dobogókőt alulról megkerülve haladunk a Királykúti úton, amely számos ismert helyet érint, így elhaladunk a Ferenczy-szikla (ahol a legenda szerint a Föld szívcsakrája található), az Árpádvár és a Rám-szakadék teteje mellett, érintjük a Dobogókői sípálya alját. Prédikálószék előtt letérünk az erdészeti útról, és köves-földes erdei úton érjük el a kilátót. A 639 m magas Prédikálószékről csodálatos panoráma tárul elénk, belátni innen a teljes Dunakanyart, a Börzsönyt, szép időben még a Mátra is látszik. A pihenőt követően visszafordulunk Pilismarót felé a már ismert úton, és a kellemes erdei ereszkedést követően ismét a túra kiindulópontján találjuk magunkat.
Indulás és érkezés: Maróti Kiskert, 2028 Pilismarót, Ady Endre u. 1.
Táv: kb. 32 km
Szintemelkedés: kb. 1300 m
Túra időtartama: kb. 2-3 óra
Részvételi díj: 5000,- Ft / fő
Jegyvásárlás kizárólag a jegymester.hu oldalon. Helyszíni jegyvásárlásra nincs lehetőség.
A túra legfeljebb 10 fővel indul, 14 éves kor felett látogatható.
A részvételhez 2 db személyi okmány (fényképes igazolvány, lakcímkártya) letétbe helyezése szükséges
A túrát esőben, ill. viharos, szeles időben nem tartjuk meg. Esőnappal kapcsolatban érdeklődni a túra előtti napon és a túra reggelén az alábbi telefonszámon lehet: 06 20 574 1863.
Kötelező felszerelés: bukósisak (kérésre biztosítunk).
Ajánlott felszerelés: meleg, szél- és vízálló ruházat, kesztyű, szemüveg, folyadék, ennivaló.
Túravezetéssel kapcsolatos tudnivalók: a túrán természetvédelmi őr kíséri a csapatot, aki érdekes ismertetőket tart az útvonal egyes pontjain.
Jelentkezés: Gyurász Gábor – Telefon: 06 20 574 1863 – Email: gyuraszg@yahoo.fr

Shares
scroll to top