Close

Kétszáz éves a budapesti hajózás


A fővárosi közforgalmú hajózás kétszázadik évfordulója jó alkalom arra, hogy Budapest és a Duna kapcsolatára felhívjuk a figyelmet. A most megnyílt tárlat bemutatja a Budapesten belüli hajózás kétszáz évvel ezelőtti születését, a fővárosi Duna látképének változásait és a közforgalmú hajóközlekedés szerepének átalakulását is.
„A Közlekedési Múzeum több mint százéves Kossuth Múzeumhajóján régóta készültünk erre a kiállításra, ám a jelenlegi szokatlan helyzet megnehezíti a személyes találkozást látogatóinkkal. Az évfordulóra való tekintettel így a kiállítást megnyitó nélkül adjuk át a látogatók számára, egyúttal a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a tárlatot nem is bontjuk el év végén, hanem a jövő évben is biztosítani fogjuk annak megtekintését” – mondta
Vitézy Dávid főigazgató.
„Kétszáz évvel ezelőtt a mai Vigadó elől indult el az első menetrend szerinti gőzhajójárat Pest és Buda között. A hajó óriási szenzációnak számított, hiszen korábban ehhez hasonló szerkezeteket még nem lehetett látni. Bernhard Antal Carolina gőzöse új fejezetet nyitott a magyar közlekedéstörténetben. A dunai gőzhajózás és a fővárosi tömegközlekedés egyszerre született meg.” – hangsúlyozta az évforduló jelentőségét Zsigmond Gábor a Múzeum főigazgató-helyettese.
Ünnepélyes kiállítás megnyitó nélkül, a jelenlegi rendkívüli helyzethez igazodva indította el legújabb időszaki kiállítását a Közlekedési Múzeum a Kossuth Múzeumhajó fedélzetén. A tárlat a CAROLINA gőzhajó 1820-as úttörő vállalkozásához kapcsolódva tekint végig a hajózás fővárosi közösségi közlekedésben betöltött szerepén.
Az új kiállítás a múzeum gazdag fotóanyagának és hajómodelljeinek segítségével idézi fel Budapest és a Duna sokszínű kapcsolatát, kereken két évszázad eseményein keresztül követi végig a fővárosi hajózás hatásait Budapest életére, dunai látképére és mindennapi közlekedésére. Megtudhatjuk, mik voltak az irodalmi alkotásokban is visszaköszönő “propellák”, melyek voltak a legjellemzőbb hajótípusok a városon belüli forgalomban, kik használták ezeket a járokat, vagy éppen azt, hogy mikor jelent meg a dunai turizmus Budapest életében.
A kiállítás 2020. szeptember 23-tól látogatható a Kossuth Múzeumhajón (1052 Budapest, Vigadó téri hajóállomás, 2. számú ponton). Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a kiállítást maszkban tekintsék meg és a járványügyi helyzetre való tekintettel kísérjék figyelemmel, illetve tartsák be a szükséges óvintézkedéseket.
Közlekedési Múzeum

Shares
scroll to top