Close

LALLER FELKÉSZÜLT A HÚZÓS SZEPTEMBERRE

Alig indult még csak el a 2020-as tereprali bajnokság Horváth Lajos, a váci sportoló már rögtön a szezonnyitó lengyel verseny után újból motorra pattant. Laller Kemenesmagasi felé vette az irányt, ahol múlthét szombaton kollektív tesztet tartott a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség).

A sportember elmondása szerint jól érezte magát, és felkészülten várja sűrűnek ígérkező szeptembert:

„Nagyon jólesett ez a kis baráti motorozás, fontos az összetartás ezekben az időkben, amikor Magyarországon nem rendeznek tereprali versenyeket. Három szakaszt teljesítettünk délelőtt, majd délután újból motorra ültünk, és ugyanezt megismételtük ellenkező irányban is: volt benne minden, eső, por, sár, erdő, nyomvályúk és tempós sprintszakaszok. Úgy gondolom, hasznos napot tudhatunk magunk mögött, ami segítette a felkészülésünket.

Szükség is lesz a kilométerekre és a kondícióra, mert igencsak elfoglalt hónap elé nézünk. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan visszatérek Lengyelországba, a Baja Poland-ra, majd Nyíregyházán, a Nyír1 Baján folytatom 2020-at. Úgy érzem, kellően ráhangolódtam ezekre a kihívásokra.” – zárta gondolatmenetét a rutinos pilóta.

Shares
scroll to top