Close

Baja Szczecinek – Horváth Lajos kategória második

A hétvégén sok-sok csúszás és kényszerű várakozás után Lengyelországban rajtolt el az európai tereprali szezon. A különleges helyzet hatására óriási és minőségi mezőny jött össze, és a több mint száz induló között Horváth Lajos „Laller” csapata is képviseltette magát.

Laller nagyon várta már a pillanatot, hogy éles körülmények között is kipróbálhassa az új motorját, és végre megkezdje a 2020-as szezont:

„Az élet úgy adta ki, hogy idén Lengyelországban, Szczecinekben kezdtük meg a szezont. Két nap és fél tucat mért szakasz várt ránk, amelyek során szinte az összes létező terepviszonnyal találkoztunk. Az erdei csiki-csukin át a mélyhomokig minden körülmény között helyt kellett állni, a szervezők egy olyan pályát raktak össze, ami Magyarországon elképzelhetetlen lenne. A nyomvonal nem volt teljesen ismeretlen a számomra, mivel két évvel ezelőtt a Baja Polandon már motoroztam az egyes szakaszain.

Óriási szervizpark fogadott bennünket, a versenyrendezés nagyon kitett magáért. Az első napon egy rövid szuperspeciál etapon gurultunk, amin hatalmas tempót lehetett repeszteni. Ezután egy 40 kilométeres endúrós, sáros rész következett, amit én személy szerint nagyon élveztem. Másnap jött a verseny sava-borsa, ahol erdős részt váltott a nagyon komoly mélyhomok, majd újból erdős szakasz várt bennünket, valódi terepralis életérzést kölcsönözve. Nagyon hiányzott már ez a fajta időtöltés, a versenyzés, az adrenalin, és az a hangulat, ami egy ilyen nagy nemzetközi versenyen uralkodik. Az új motorom szenzációsan teljesített, bőven van még benne, nekem kell még felnőnöm a feladathoz.

Ezen kívül muszáj elmondanom, hogy nagyon jó érzés volt Szczecinekben magyarnak lenni, ahogy a híres szám is énekli: „rólunk szóltak a hírek, velünk volt tele a sajtó.” Ez nem meglepetés, hiszen a hazai tereprali keménymagja itt volt, eljött és képviselte a szeretett sportágát, valamint érmeket is sikerült elhoznunk. A Laller Racing Dakar Teamnek kettőt is, hiszen a TROB kategóriában Dervadelin Tamás egy bronzérmet, jómagam pedig egy szépen csillogó ezüstöt kaptunk.

Külön öröm, hogy a szervezők egy kitüntető meghívással is kedveskedtek nekünk a hosszú hazaútra: a Laller Racinget visszavárják a 2020-as Baja Polandra is!” – tette hozzá még Horváth Lajos.

Shares
scroll to top