Close

Lallerék zöld lámpát kaptak, indul a tereprali bajnokság

Hosszú hetek, hónapok után végre örömhír érkezett: ugyan masszív késéssel, de indul a 2020-as tereprali bajnokság. A kései rajtolók között természetesen Horváth Lajos „Laller” is ott lesz, aki már alig várja, hogy végre elrúghassa a támasztót!

Friss hír, hogy zöld utat kapott a bugaci tereprali verseny, amely hagyományosan a hazai bajnokság első fordulója. A július 10-12-ig tartó viadalra sokat készültek a terepes pilóták, akik a pauza alatt is igyekeztek minél jobban formában tartani magukat. Természetesen Laller sem lógott ki a sorból:

„Talán az összes tereprali versenyző nevében kijelenthetem, rettentően vártuk már ezt a pillanatot. A mindenki által ismert helyzetből mi motorosok próbáltuk a legjobbat kihozni. Amikor csak tudtunk, mentünk és motoroztunk, vagy legálisan leszervezett menetekre, mindenkitől elzárt helyekre, vagy éppen hivatalos tesztekre, mikor hogy adta ki. Épp a legjobbkor jött ez a bejelentés, mert már elviselhetetlenül hiányzik a versenyfeeling, és az, hogy végre éles körülmények között húzhassam a gázt. Sok tervem volt idénre, és most nekiláthatok a megvalósításnak.”

Horváth Lajos számára duplán izgalmas az újrakezdés, hiszen egy világhírű motorral folytatja a karrierét:

„Ezt a szezont egy új, Dakar győztes KTM nyergében kezdem meg, vele az összeszokási folyamat közepén tartunk. Alig várom már, hogy hozzá méltó körülmények közé vigyem őt, erre pedig egy remek lehetőség a bugaci idénynyitó. Kicsit sajnálom, hogy az idei Hungarian Baja elmarad, de nem csüggedek, a hazai bajnokik mellett tervben van több hasonlóan nagy külföldi verseny is. Készülök Lengyelországba, a Hellas Rallyra, de egy sivatagi versenyt sem zárnék ki teljesen. Az elmúlt időkben sokat dolgoztam azon, hogy csiszoljam magam, a technikám, és bizonyos dolgokban fejlődjek.  Őszintén hiszem, hogy ez az eredményeimben is megmutatkozik majd.” – nyilatkozta a kétszeres Dakar résztvevő sportoló.

A hátralévő időben sem tétlenkedik Laller, aki a motorozás mellett igyekszik továbbépíteni szeretett sportágát. Ennek keretében a szlovák és a magyar riderek összefogását is segíti a magyar motoros.

Shares
scroll to top