Close

LMP: a márciusi ifjak is együttműködtek, most is erre van szükség

Budapest, 2018. március 15. Szél Bernadett, az LMP társelnöke beszédet mond a párt ünnepi megemlékezésén egy fővárosi szállodában az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján, 2018. március 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A márciusi ifjak nem biztos, hogy szerették egymást, de ott és akkor együtt tudtak gondolkodni, és jelenleg is az a kérdés, együtt tud-e gondolkodni sok-sok ember a változás érdekében – mondta ünnepi beszédében csütörtökön az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki március 15-e alkalmából azt üzente a többi ellenzéki pártnak: csak akkor fognak győzni, ha a lehető legszélesebb körben együttműködnek.

Aki erre nemet mond, az Szél Bernadett szerint a kormányváltásra mond nemet, és csupán a saját mandátumát félti. A társelnök az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány budapesti rendezvényén elmondott beszédében kijelentette: az emberek többsége kormányváltást akar.
Megjegyezte, pártját sokan bírálják majd, mondván, rajtuk múlik a kormányváltás. „Elég abból, hogy furkósbotnak használják az együttműködést” – hangsúlyozta, hozzátéve: nem fenyegetőzni kell, hanem mindenkinek le kell ülnie ahhoz a tárgyalóasztalhoz, amelynél az LMP már ott van.
Elég a függőségből! – hangoztatta, hangot adva azon véleményének: emberek milliói élnek függőségi viszonyban, holott egy nemzet csak annyira lehet független, amennyire állampolgárai azok. Emlékeztetett 1848 üzenetére: függetlenek, szuverének, autonómok akarunk lenni, ezért vissza kell venni a függetlenségünket azoktól a politikusoktól, akik ezt fokozatosan elvették.
Szél Bernadett, aki az összes magyar, köztük a határon túliak összetartozását is kiemelte, megjegyezte: már azért is sok kritikát kapott pártja, mert szabadon döntve úgy határozott, hogy önállóan ünnepel. A régi politika már csak ilyen – mondta -, már azért is támadás éri őket, mert önállóan döntenek, és mert értik március 15. üzenetét.
Szerinte Petőfi és társai még radikálisabban bírálnák a mai kormányt, annak tagjai ugyanis semmit nem tisztelnek, sem a függetlenséget, sem a szabadságot, sem az embereket. Orbán Viktor miniszterelnöknek többet ér a saját hatalma, mint az ország sorsa – közölte, és kijelentette azt is: ahol nincs jogállam, ott bárkivel bármi megtörténhet.
Az Országgyűlésben alig esik szó az emberekről, ehelyett botránypolitikusok csinálnak botránypolitikát – mondta, teljes bukásnak ítélve azt, ami az országban történik.
Szerinte a hatalom célja, hogy kicsinek, erőtlennek érezzék magukat az emberek, felidézte ugyanakkor Kossuth Lajos szavait, aki azt mondta: veszve csak az a nemzet lehet, amely lemondott önmagáról.
Hadházy Ákos társelnök a rendezvényen arról beszélt: az elnyomó, gőgös hatalom 1848-49-ben is tévedett, amikor azt képzelte, a magyarok gyávák, buták és csak viszálykodni tudnak. Szerinte a jelenlegi hatalom is ezt hiszi.
Kijelentette, a következő napok kérdése: az ellenzéki pártok kit utálnak jobban, a kormányt vagy egymást? Azt üzente a kormányoldalnak: ne vegyenek mérget arra, hogy nem lesznek visszalépések az áprilisi országgyűlési választáson.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top