Close

Kötelező kéményellenőrzés: eltörölve

kemenysepro 1421322111

Az Országgyűlés keddi határozathozatalai során ismét a családi házak kötelező kéményellenőrzésének megszüntetése mellett szavazott, továbbá meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, elfogadta a jegybank tavalyi beszámolóját, és felgyorsította a közmű-engedélyezéseket.

 

A családi házak évenkénti kötelező kéményellenőrzését eltörlő, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött javaslatról tárgyalt kedden délelőtt az Országgyűlés. Az MSZP és a Jobbik is a javaslat veszélyeire hívta fel a figyelmet, a Belügyminisztérium államtitkára viszont azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek lehetősége lesz megrendelni a kéményseprést. Végül: megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése. Az Országgyűlés ugyanis ismét emellett szavazott, 117 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadta el másodszor az államfő által megfontolásra visszaküldött előterjesztést, amelynek értelmében a családi házak kéményellenőrzését ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezheti el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.

Vas Imre (Fidesz) a Törvényalkotási bizottság előadója a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött javaslatról elmondta: a bizottság a köztársasági elnök észrevételeinek figyelembevételével módosító javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezték a sarkalatossági záradék elhagyását. Ugyanakkor – folytatta – az államfő másik kritikájával kapcsolatban a bizottsági ülésen az államtitkár megnyugtató válaszokat adott, elmondta, hogy nem szűnik meg az ellenőrzés a családi házaknál, hanem a tulajdonos megrendelése alapján, vele egyeztetett időpontban végzik el a kéményseprést. Megjegyezte: az autóknál a műszaki vizsga lejáratára vagy a jogosítvány meghosszabbítására se hívja fel senki a figyelmet. Mindenkinek a felelőssége, hogy tudja, hogy a kéményét ellenőrizni kell, kormány pedig biztosítja a lehetőséget az ingyenes ellenőrzésre a továbbiakban is – hangsúlyozta a fideszes képviselő, aki szerint a saját érdekeit a lakosság minden esetben képes lesz majd érvényesíteni.

kemenyseproparl.01

MSZP: a magyar emberek életétét veszélyeztetik

Harangozó Tamás (MSZP) azt mondta: a javaslat előre megfontoltan, „aljas indokból” veszélyezteti a magyar emberek életét és vagyonbiztonságát és ha nem „abszurdisztánban élnénk”, akkor ezen a Ház módosítana. „Önök meg röhögcsélnek”, és közlik, hogy akkor is végiggázolnak mindenkin – tette hozzá a kormánypárti képviselőkhöz fordulva Harangozó Tamás. Amikor magatehetetlen idősek, vagy békésen szundikáló gyerekek halnak meg, akkor hogyan fognak majd a tükörbe nézni? – tette fel a kérdést az MSZP-s politikus, aki arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy vegyék komolyan az ügyet, mert ez nem frakciófegyelem vagy pártpolitika kérdése, hanem erkölcsi és emberi kérdés, ezért ennek megfelelően viselkedjenek a szavazáskor.

Szilágyi György (Jobbik) szerint 10 millió magyar ember életvédelméről, vagyonbiztonságáról van szó, és ebben a kérdésben a Fidesz-KDNP-vel szemben áll a teljes ellenzék, a szakmai szervezetek, az ombudsman-helyettes, Tarlós István főpolgármester és Áder János államfő is, a kormányoldal mégsem hajlandó változtatni. Hangsúlyozta: egyetlen adattal sem tudják alátámasztani a törvényjavaslatot, hiszen az elmúlt években kiderült, hogy az ellenőrzések ritkítása miatt emelkedett a kéménytüzek és a szénmonoxid mérgezések száma. A jobbikos politikus arra szólította fel a kormánypárti képviselőket, hogy ne fogadják el a javaslatot. Az önök szavazói ugyanolyan veszélyben lesznek – figyelmeztetett.

Pogácsás Tibor belügyi államtitkár azt mondta: a kéményseprőipari szervhez jelenleg 2 millió 150 ezer kémény tartozik, ebből idén október közepéig 1 millió 663 ezer kéményt ellenőriztek. Jelezte: a javaslat az egylakásos házakra vonatkozik nem pedig 10 millió emberre. Szerinte a kéményellenőrzés különösen kertes házas övezetekben a kéménydíj vagy füstadó beszedésében merült ki, éveken-évtizedeken keresztül tényleges kéményseprést vagy kéményellenőrzést nem végeztek, addig amíg a katasztrófavédelem ezt a feladatot át nem vette. Hangsúlyozta: mindenkinek lehetősége lesz a kéményseprést térítésmentesen megrendelni. Szerinte minden nemzetközi összehasonlítás ott sántít, hogy Magyarországon ez a szolgáltatás díjmentes.

MNB: több milliárd forintos kamatmegtarakítás

Az Országgyűlés elfogadta még kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-os üzleti jelentését és beszámolóját. A képviselők 117 igen szavazattal, 57 nem ellenében hagyták jóvá a parlament gazdasági bizottságának erről szóló javaslatát. Bánki Erik, a testület fideszes elnöke indoklásában úgy fogalmazott, a bizottság szerint a jegybank tavalyi tevékenysége egyszerre támogatta az árstabilitás és a makropénzügyi egyensúly elérését, valamint a gazdasági növekedést. Az MNB monetáris tanácsa 2016 első felében végrehajtott kamatcsökkentéseinek eredményeként az alapkamat 0,9 százalékra mérséklődött, és ennek, valamint az önfinanszírozási programnak köszönhetően a rövid és hosszú piaci hozamok is mérséklődtek, ezáltal a háztartási és a vállalati hitelkamatok tovább csökkentek – fejtette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve, a monetáris kondíciók tartós lazítása miatt az állam kamatmegtakarítása 2016-ban elérte az 500 milliárd forintot, 2013-2016 között pedig összesítve l000 milliárd forint kamatmegtakarítása keletkezett. 

Egyértés: az európai sokszínűségért

Az Országgyűlés támogatja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) „Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért” elnevezésű polgári kezdeményezést, amelynek célja az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme, valamint az ehhez szükséges uniós jogszabályi háttér megalkotása. A képviselők egyhangúlag, 176 igen szavazattal mellett fogadták el az erről szóló határozati javaslatot, amelyet a parlament magyarországi nemzetiségek bizottsága terjesztett elő.A Ház határozatával egyetért azzal a törekvéssel, hogy az őshonos európai nemzetiségek a jövőben is a szülőföldjükön boldogulhassanak, és támogatják az ehhez szükséges jogalkotást például az oktatás és a kultúra területein.
A parlament emellett arra bátorítja a magyarországi magyar és a nemzetiségekhez tartozó polgárokat, valamint a külhoni magyar nemzetrészek tagjait, hogy aláírásukkal támogassák az Európai Bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezést.

harrach peter mti kovacs attila

A KDNP javasltatát egyhangúlag fogadta el a T. Ház. Fotó: MTI

Meghosszabbította április 30-ig a kilakoltatási moratóriumot a parlament. A KDNP-s Harrach Péter, Hollik István és Szászfalvi László javaslatát szintén egyhangúlag, 176 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A moratórium november 15-től április 30-ig tart abban az esetben, ha a kötelezett magánszemély. Eddig ez az időszak december 1-től március 1-ig tartott.
A Ház felgyorsította a közmű-engedélyezéseket is. Az Országgyűlés elfogadta a kormány azon törvénymódosító csomagját, amely tovább gyorsítaná a közmű-engedélyezéseket. A képviselők 144 igen szavazattal, 28 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett hagyták jóvá az erről szóló, a versenyképesség javítását célzó változtatásokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára.
A változtatások értelmében a közterület-tulajdonos jóváhagyását megadottnak kell tekinteni, amennyiben nyolc napon belül nem válaszol az elosztóvezeték, illetve -hálózat létesítése vagy felújítása miatt a közterület igénybevételét, felbontását kérőknek.
Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára a javaslat vitájában emlékeztetett, a kormány július 1-jén kezdte el Könnyű közmű elnevezésű programját, amelynek első lépéseként a villany-, a gáz-, valamint az ivóvíz- és szennyvízbekötések engedélyeztetése vált ingyenessé. A kormány a program második ütemében szeptember 1-jétől a közmű-kivitelezések monopóliumát törte meg, lehetővé téve, hogy a vállalkozók széles köre dolgozhasson a közműcsatlakozások kiépítésén, ne csak az elosztótársaságok, vagy azok alvállalkozói

MTI

Fotó: kemyenysepro.hu

Parlament: MTI Kovács Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top