Close

Egymásnak tükröt tartva – Vincze Lilla és Dóka Attila estje

atiii

atiii3 perc – ám lehet, hogy ennyi idő sem kellett annak idején Vincze Lillának, hogy eldöntse, hogy az akkor éppen vers megzenésítéseket előadó Dóka Attilával érdemes lenne egyesíteni mindazt, amit zenei téren képviselnek, hiszen dalaik biztosan izgalmas egyveleget alkotnának együtt. Mindez még 2014-ben történt és egy évvel később már meg is jelent az első közös videoklipjük, amelyet természetesen első dalukra, a 3 perc című szerzeményre forgattak.

 

A VIDEÓ ITT LÁTHATÓ

 A november 16-i, Muzikumos fellépés kettejük közös zenei munkásságát összegző koncertjük alcíme természetesen nem is lehetne más, mint az említett első daluk egy sora: „Egymásnak tükröt tartva”. Az elmúlt három évben Lilla és Attila számtalan különböző formáját élte meg annak, hogy milyen jól működnek ők ketten együtt a zenében: játszottak templomban, akusztikusan kisebb, meghittem koncerteken és nagyobb megmodzulásaik is voltak már. Eközben sorra születtek a dalok és persze a videóklipek is. A képzeletbeli tükörben sorra képeződtek le életük apró mozzanatai és végül dallamként peregtek le a kristálytiszta üvegen. Így állnak ők most „szemben a fénnyel” és várják, hogy a Muzikumban elmesélhessék történeteiket. A koncert különleges pillanatai lesznek többek között azok, amelyekben az alkotók olyan oldalukat is megmutatják majd a közönségnek, amely talán kevésbé ismert a nagyvilág előtt.

 

Facebook esemény itt.

JEGYEK ITT!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top