Close

Ki a nagyfőnök?

radio2

Ha az Indexnek híhetünk: Such úr fizetése 1,8 millióról indult, amely 2009 elejére 4,3 millióra, júliusban pedig már 9,4 millió forintra hízott fel. No nem véletlenül, járt neki. Ezt a szerződést azután kötötték meg vele, hogy a kormány 2 millióban kívánta maximálni a közszolgák fizetését. Ezt 1990-ben kormányrendeletben elő is írták, takarékossági intézkedésekre hivatkozva! ((https://www.vg.hu/vallalatok/johetnek-a-3-5-millios-havi-fizetesek-az-allami-cegvezetoknel-461314/)

Az elnök urat persze mindez nem érdekelte, hogy az előírások szerint nem kereshetne 2 milliónál többet, és beperelte a munkaadóját. 175 millió forintot kért még, mivel szerinte ennyivel megkárosították.

A közszolgálati rádió elnökeként persze talán joggal várhatnánk el, bizonyos erkölcsi normák-, netán etikai kódex szerinti viselkedést. Ennyiben hibáztatható a volt elnök, de sokkal jobban sáros ebben, a munkaadója, amely ezt a szerződést megkötötte vele. No, de ez nem is érdekes. Az érdekes az, hogy eltelt 6 év és meg is született a bíróság jogerős ítélete: érvényes volt az elnök szerződése, s a kárpótlásra a közmédia 274 millió forintot különített el. Hogy valójában mennyit kap az elnök azt hétpecsétes titokként kezelik.

Joggal, hiszen kár lenne felbosszantani a polgárokat, hogy mennyit tesz zsebre a volt elnök, akinek erkölcsi érzékenysége a jelek szerint nem túl erős…

Viszont nem értjük a Fideszt. Ez az adófizetők pénzére ácsingózó ember hogy lehet 2012 óta az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója? Ha egy magáncég alkalmazná az érthető, az ő magánügyük. De az Országgyűlés Hivatala mégis csak más! Itt talán erkölcsi szempontok is szerepet játszhatnának abban, ki a nagy főnök. Vagy megvárják, amíg az Országgyűlést is beperli majd?

Ne aggódjanak, aki keres, az talál majd erre is okot!

Egerszegi csaba 

 

such gyorgy

Such György, a Magyar Rádió elnöke 2006-2010 

 

Az idézett cikk: 

Megállapodással végződött az a per, amit Such György, a Magyar Rádió volt elnöke indított elmaradt sikerdíja miatt. Az Index úgy értesült hogy a Suchnak járó bruttó 117 (nettó 80) millió forint a járulékokkal együtt összesen 142 millióba kerül a Közszolgálati Közalapítványnak.
Such, aki 2012 óta az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, 2006 és 2010 között vezette a közrádiót. A közszférában szokatlan menedzseri szerződése szerint bruttó 1,8 milliós fizetése nem fix volt: a tényleges összeg attól függött, hogy miként sikerül teljesíteni a rádió üzleti tervét, így akár csökkenhetett is (erről részletesebben a Magyar Narancsnak nyilatkozott 2009-ben). Elnöksége alatt azonban az addig masszívan veszteséges rádió gazdaságilag stabilizálódott, sőt, nyereségessé vált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top