Close

Simicska: különös éjszaka Veszprémben

simicskasmile001

Valószínűleg nem erre gondolnak a pszichológusok amikor azt mondják: őrizzük meg gyermeki énünket. Simicska Lajos, az ország 19. legbefolyásosabb és  Magyarország 11. leggazdagabb embere, a ma éjjelt az utcán töltötte, rajzolt és firkált és ma reggelre a címlapokra került. Orbán te …. – írta saját tulajdonú plakátjaira, lakóhelyén, Veszprémben, a belvárosban üzent a miniszterelnöknek. Rendőrök igazoltatták.

A Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei, a rendőrségre érkezett bejelentés alapján – 2017. október 3-án megjelentek Veszprém belvárosában és a helyszínen igazoltatták az ott tartózkodó két személyt. Az esettel kapcsolatban a rendőrség eljárást nem indított – szól a hivatalos közlemény. Amit a történtekről eddig tudni lehet: Simicska Lajos igazoltatása attrocitás nélkül zajlott, hiszen bűncselekmény nem merült fel, a milliárdos ugyanis a saját tulajdonában álló plakát oszlopokat firkálta tele. Összesen hatra sikerült graffiti sprayvel ráírnia üzenetét az éjszaka során. Az oszlopokat kedd délelőtt arcukat eltakaró helyi fiatalok festették át és tüntették el az üzeneteket. 

simicska002

Simicska Lajos, Székesfehérváron született, 1960. január 28-án,  magyar üzletember, a Hír Tv volt elnöke. A Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, majd a Fidesz pénztárosa, 1998–1999-ig az APEH elnöke, a Közgép tulajdonosa és a Mahir vezérigazgatója. 1979-ben érettségizett a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban, matematikára szakosodott osztályban. A középiskolai évek alatt találkozott Orbán Viktorral, aki ugyanabba a gimnáziumba járt, csak két évfolyammal alatta. 1983-ban, másodéves egyetemistaként lett a Bibó István Szakkollégium tagja, Gyekiczki András, aki ekkor szintén bibós volt, egy későbbi interjújában úgy emlékezett vissza: „Negyedéves korunkban érkezett Simicska, Orbán Viktor és társaik a Budaörsi úti kollégiumba. Belépőjük nagyon visszhangos volt. Berúgtak, az üvegajtó kitört, de még nagyobb visszhangja volt annak, hogy alapjaiban akarták megreformálni a kari életet. A céljuk ugyanis az volt, hogy a hallgatói képviseleti rendszer vezetője ne automatikusan a KISZ titkára legyen. Végül részsikerrel jártak: az öttagú hallgatói bizottságba bejutott Simicska.

Akkori diáktársaik évtizedekkel később úgy jellemezték Simicskát: a társaságban visszahúzódó volt, voltak viselkedési és öltözködési problémái, ám az agya egy zsenié. Egy 2012-es interjúban az egyik volt kollégista úgy fogalmazott: „Lajos rendkívül értelmes ember… Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt az előadáshoz, olyan volt, mintha ő lett volna a prof. és mindenki elhallgatott.”

2014-ben ő volt Magyarország 3. legbefolyásosabb személye, idén már csak a 19 helyen áll. 2016. április 23-án tüdővérzés miatt kórházba került, azóta visszahúzodóbb életet élt. 

Források:Wikipedia, MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top