Close

Nobel: a díj

nobeladij

Alfred Nobel fiatalon korántsem volt barátságos ember és egy filantróp alkat, szomszédai zömében gyűlőlték, rettegtek tőle és találmányaitól. Egy idő előtt megjelent téves gyász jelentésében a korabeli sajtó konkrétan a halál kereskedőjének nevezte. Szenvedélyes volt és elméletei megvalósításában könyörtelen.Vagyonát a dinamit feltalásának és alkalmazásának köszönhette, bár azt mindig hangsúlyozta: kizárólag békés célokra kell és szeretné is használni a robbanóanyagot. A különös életű svéd robbantott vasúti munkák során, építkezéseknél olaj kutaknál és mesés vagyonát a dinamitja alkalmazásával szerezte, bár 300 találmánya közül ez csak egy volt. Rövid idő alatt a világ egyik leggazdagabb embere lett, halálakor milliói voltak Angliában, Franciaországban, Németországban, Amerikában.

 

Gyerekként költőnek készült, vagy irodalmának, édesapja nyomására lett végül kémikus és feltaláló. A legenda szerint Nobel testvére 1885-ben bekövetkezett halálakor döntött úgy, változtat életvitelén és gondolkodásán. A sajtó ugyanis összekeverte őket és Alfred halálhírét adta hírűl, hozzátéve: meghalt a halál-gyáros. Ekkor Nobel magába szállt, és úgy döntött, hogy vagyonát a béke céljaira és az emberiség jótevőinek és békés célú tudósainak jutalmazására fordítja. 1890-ben kelt első végrendeletében még csak az orvostudomány és az élettan művelőire gondolt, a díj végleges, ma ismert formáját csak 1895-ben kelt harmadik, svéd nyelven íródott végrendeletében határozta meg. A híressé vált dokumentum elég szűkszavú volt és lényegretörő, ügyvéd nem látta, és nem szignózta le így a későbbi leszármazotti viták évekig tartottak. Kifogást jelentettek be a vélt örökösök, ám keresetüket a bíróság elutasította.

Szinte hihetetlen, de a tudományos élet és a világ mai legrangosabb elismerésének odaítélését először ellenezte maga a svéd király is. Több politikus erkölcstelennek is tartotta és a „vér áztatta” vagyonnak bélyegezte Nobel hagyatékát, a dinamitja alkalmazása miatt. A díjat ma odaítélő Svéd Királyi Akadémia is négy éven át idegenkedett a Nobel-díj gondolatától. Végül Alfred Nobel halálát követően 5 évvel, 1901-ben adták át az első kitüntetéseket.

 

Forrás: Nobel Intézet  

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top