Close

Erdők Hete a Budakeszi Vadasparkban

Az idén XXI. alkalommal megrendezendő Erdők Hete rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Budakeszi Vadaspark október 2. és 8. között „Erdők hangja” tematikájú élménytúrával várja az érdeklődőket. Az élménytúrára előzetes regisztráció szükséges!

Az idei Erdők Hete jelmondata a „Közös kincsünk az erdő”, ami az erdők értékeinek gazdagságára, azon belül a természeti, a turisztikai és a gazdasági értékek egymást is támogató összhangjára hívja fel a figyelmet.
Az Erdők Hetéhez kapcsolódva a Budakeszi Vadasparkban a gyermekek erdőmérnöki vezetéssel, egy közel 2 kilométeres túra keretein belül fedezhetik fel a vadasparkot övező erdőterületet és közben az erdei ökoszisztémáról tudhatnak meg sok-sok érdekes dolgot. Az „Erdők hangja” túrán a résztvevők kipróbálhatják összes érzékszervüket, ismerkedhetnek az erdő sajátos élővilágával, elsajátíthatják a nyomtalan erdőjárás képességét, továbbá megtanulhatják, hogyan kell tisztelettudó vendégként viselkedni az erdőben.
A programon történő részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
A részvételi szándékot Mészárosné Kiss Boglárkánál lehet jelezni, a kiss.boglarka@bkvp.hu e-mail címen. A 1,5-2 órás program díja csoportonként 12.700 Ft, ami nem tartalmazza a vadasparki belépők árát.
Budakeszi Vadaspark

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top