Close

Botka: nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt, hanem saját politikai túléléséért küzd

Budapest, 2017. szeptember 16. Botka László, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje beszédet mond pártja választmányának ülésén a budapesti Flamenco szállóban 2017. szeptember 16-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Legyőzhetjük Orbán Viktort és megfordíthatjuk a magyarok sorsát – mondta Botka László szombaton Budapesten. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányváltást akaróknak szövetségre kell lépniük, ennek nincs alternatívája.

Szeged polgármestere az MSZP-választmány ülésén kiemelte, hét hónappal a választás előtt lejárt az üres szavak, de eljött a tettek ideje. Ütött az óra, hogy egy „nagy lépést tegyünk előre” a szabad Magyarország felé és ütött Orbán Viktor uralmának utolsó órája is – fogalmazott.
Botka László közölte, pártjával a kiábrándultakat, a csalódottakat és az elégedetleneket képviselik. „Helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak” – hangoztatta, jelezve, hogy igazi szociáldemokrata programjuk a többi közt a szegények felemelését, a nyugdíjak emelését, az iskolák, a kórházak színvonalának javítását célozza.
A szocialista politikus szólt arról is, hogy úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt, hanem saját politikai túléléséért küzd. Ha valóban a kormányváltás lenne a céljuk, akkor azzal is tisztában lennének, hogy ez csak és kizárólag szövetségben lehetséges – tette hozzá.
Botka László szerint aki nem hajlandó részt venni a szövetségben, aki még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja valójában, hogy „Orbán és bandája 2018-ban megbukjon”. Ezek a pártok és politikusok mondhatnak bármit, „színészkedhetnek reggel, délben és este”, bújhatnak párthatározat mögé, a lényeg ugyanaz: nem hisznek a győzelemben – közölte.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte, elítéli ezt a magatartást, küzd ez ellen. Álláspontjából nem enged, személye a garancia, mert csak elvi alapokon lehet újjáépíteni az ellenzéket – fogalmazott. Jöjjön létre a kormányváltók szövetsége, mert kormányváltást várnak tőlünk a magyarok! – hangoztatta.
Botka László azt mondta, sokáig azt lehetett hinni, a kormány szolgálja az országot, de arra „ébredtünk, az ország lett a kormány szolgája”, Orbán kormánya tudatosan taszította kilátástalanságba, szegénységbe az országot. Orbán Viktor megkapta a második és a harmadik esélyt is. „Ne adjunk Orbánnak negyedik esélyt!” – szólított fel.
Hozzátette: a legtöbben a 2010-es kormányváltás után már másnap csalódtak. Példaként hozta fel a nyugdíjpénztárak államosítását, a „trafik- és földmutyikat”, a kiskeresetűek adójának növelését, a jóléti és szociális intézmények leépítését, az oktatás és az egészségügy „elgázolását”.
Szerinte most már mindenki érzékeli, hogy Orbán nem az a vezető, aki a közösség érdekeit nézi, ő a kevesek, a pártelit, a milliárdosok, a multik támogatására esküdött fel.
Magyarország egy középkori kiskirályság lett, ahol Csák Máték diktálják a törvényt – mondta.
Botka László szerint két dolgot tehet Magyarországon az, aki kiábrándult, vagy elmegy külföldre, vagy megadja magát. Elmondta, azoknak, akik elmenekültek innen, Orbán nem engedi meg, hogy szavazzanak, helyettük a határon túli magyarokat akarja lekenyerezni, akik a saját bőrükön még nem érezték meg „népnyúzó politikáját”.
Közölte, a baloldal azokat is akarja képviselni, akik azért szavaztak a Fideszre, mert a szívükre hallgattak és most azért akarnak kormányváltás, mert megszakad a szívük, hogy mivé lett az ország.
Mint mondta, igazi baloldali fordulatot akarnak, amely a kisemberek, a munkavállalók, a kisnyugdíjasokért lép fel és a haza érdekét nézi mindenek előtt. A haza érdeke pedig – folytatta – nem Orbán hatalmának, Putyin befolyásának, Mészáros Lőrinc gazdagságának növelése.
Botka László megerősítette, hogy közös listát, közös egyéni jelölteket, közös programot és közös miniszterelnök-jelöltet szeretne a baloldalon. Elmondta, az első szövetségesek már „meg is érkeztek”. Bemutatta Ács Sándornét, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét, akivel együtt harcolnak a fenntartható fejlődésért. Üdvözölte Andor László volt uniós biztost, akiről azt mondta, segít Magyarországot visszaállítani az Európába vezető útra.
Bemutatta az Együtt tagját, Komáromi Zoltánt, aki a magyar egészségügy újjáélesztésének programját készíti. Botka László a liberális Szent-Iványi Istvánról azt mondta, arról gondoskodik, hogy Magyarországra az egész világon újból konstruktív partnerként tekintsenek. Köszöntötte Büttl Ferencet, a Párbeszéd tagját, akiről azt mondta, miatta tudja már az egész ország, ha az MSZP nyer, a tehetőseknek többet kell tenniük a közösbe.
Bejelentette azt is, hogy a következő hetekben megkezdik az együttműködési tárgyalásokat Nyugdíjasok Országos Szövetségével, amelynek elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szintén jelen volt a választmányi ülése.
Botka László köszöntötte Rója Istvánt, a makói József Attila Gimnázium volt igazgatóját, aki a makói-hódmezővásárhelyi körzetben lesz jelölt és Angeli Gabriellát, aki a kalocsai körzetben lesz országgyűlési képviselőjelölt.
A szocialista politikus úgy látta, hogy a jogállam szétverésénél, a haveri kapitalizmus kiépítésénél sokkal súlyosabb Orbán Viktor azon bűne, hogy gerinctelenné akarja tenni a nemzetet, hogy alattvalókká akarja tenni a magyarokat. Elég volt ebből! Fel kell szabadítani Magyarországot! – hangoztatta.
Az a kormány, amely leváltja a mostanit, nem fog urizálni, nem fogja kutyába venni a magyarokat – mondta. Közölte, azt ígéri, a törvények mindenkire érvényesek lesznek, legyen felcsúti vagy zalalövői.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top