Close

Egy női igen a női nemre

noinemigen

 

Nőkérdés, a nő kérdés, és a nő kérdéses – mindez egyben igaz Fajgerné Dudás Andrea művészetére. Évek óta keresi, kutatja a a nő helyét, szerepét a művészetben,a társadalmunkban, alkotásaival igyekszik kifejezni mindazt amit érzékel. Elfogad, vagy ép elutasít. A napokban megnyílt Hősök Neje című kiállítás alkotója és szervezője. Nem régiben egy különös művészeti kérődívet tett közzé. Természetesen nőkről- nem csak nőknek. Sorsa és alkotásai mindenképpen egy valódi, XXI századi hölgyválasz a nőkérdésre. 

S hogy mi is a nőkérdés? A kislexikon alapján: „a nőknek családi, társadalmi és politikai állapotára vonatkozik. Megoldása eleintén az egyes társadalmak tradiciói szerint történt, csak a múlt század utolsó negyede óta iparkodnak azt törvényes intézkedések által szabályozni”. Fajgerné Dudás Andrea egészen speciális női igent igyekszik adni a női nemre: 

„Nőművészet? Festőnő vagyok és a nőművészek újabb generációjába sorolom magam. Nem lázadó feminista vagyok, hanem nőművész, aki egyenjogúságban nőtt fel és a férfira szüksége van, mint társra és ezt hangsúlyozom is nevemben, de mindemellett fontosnak tartom a feminizmust. A feminizmus elengedhetetlenül fontos volt és a mai napig az, hiszen a nők egyenjogúságát kiharcolta, de további feladatai vannak. Úgy gondolom, hogy a feminizmus fontos volt, de sok idő eltelt, változott a korszak. A feminizmus, a nőművészet ideológiáját, felfogását frissíteni kell és újra meg kell határozni egy újfajta generációnak. Az én sorsom már más, mint tíz évvel idősebb nőművészeké. Én már egyenjogúságban nőttem fel, ahol a szavamnak ereje van, megvalósíthatom az álmaimat és ugyanolyan eséllyel indulok a pályám kezdetén, mint a férfiak. Véleményem és tapasztalatok alapján egy nő életében akkor kell nagy döntéseket hoznia, amikor a házasság és a családalapítás kérdése felmerül. Ez a férj számára is nagy felelősséggel járó döntés, de mégis a nő életét változtatja meg radikálisan. A gyerekvállalás egyéntől függ és hozzáállás kérdése, mert nagyon sok féleképpen meg lehet oldani a felmerülő akadályokat. A komoly dilemma akkor lép fel, ha a nő karriert és gyereket is szeretne ugyanolyan mértékű elszántsággal. Ez már akkora kihívást jelent, hogy döntenie kell egyik vagy másik mellett, mert igen nehéz egyszerre karriert építeni, lelkiismeretesen gyereket nevelni és kiváló szerető feleségnek lenni egyszerre. Ez a feladat sokak szerint megoldhatatlan. Ehhez egy új típusú férfira van szükség, aki a karrierépítés mellet, a pénzkeresés mellett ugyanolyan elszántsággal akar gyermeket és őt neveli, ellátni, kiszolgálni nem fél. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a férfiaknak és a nőknek változniuk kell és a társadalom által diktált divat és a kollektív tudatalattiba beépült sztereotípiák ellen fel kell lépniük és össze kell fogniuk. Ehhez merészség, kitartás és újfajta fogalmak kellenek. A férfinak el kell fogadnia a nő egyenjogúságát és hogy ugyanolyan ember, mint ő csak abban különböznek, hogy a nő tud gyereket is szülni. 

Úgy gondolom, hogy a nőművészet kérdése Magyarországon problematikus és szeretném tisztázni az ezzel kapcsolatos kérdéseket, fogalmakat. Érdekel, hogy létezik-e Magyarországon nőművészet, és ha igen, hogyan? Persze mindig is létezett és ma is van nőművészet. Viszont az már kérdés, hogy fontos-e a művészek számára ez a fogalom, ez a kategória? Nő nemű kortárs művészeink vallják-e magukat nőművésznek? Mi a kortárs magyar nőművészet célja, ha van? Kik a képviselői? Úgy érzem, hogy Magyarországon nagyon fura, kritikus megközelítés alakult ki a nőművészet iránt. A legtöbb kortárs magyar nőnemű művész inkább elhatárolja magát ettől a kérdéstől és nem akarja, hogy a művészete ilyen kontextusba kerüljön. Nagyon nehéz itthon nőművészként érvényesülni, főleg, ha az ember ezt hangsúlyozza és az alkotói szándékában benne van a nőművészet. 

Célom minél több kortárs képzőművésztől (főleg nőktől) és művészet/elmélettel foglalkozóktól megtudni, hogy mit gondolnak a nőművészetről, ezért kérem Önt, hogy válaszoljon néhány kérdésemre. Ha a kérdéseken kívül bármilyen gondolat felmerült Önben e téma kapcsán nyugodtan írja meg. A válaszadás terjedelme Önre van bízva, itt csak felsoroltam a kérdéseimet. 

Neme: nő férfi

1. Érte valaha pozitív/negatív megkülönböztetés nő volta miatt?

2. Ön szerint meg lehet különböztetni férfi és nő alkotását ránézés alapján?

3. Ön szerint egy nő alkotását/írását/előadását ugyan úgy megfizetik, mint egy férfiét?

4. Ön szerint van olyan művészeti technika, ami határozottan női jellegű? Mi és miért tartja
annak?

5. Ön szerint nehezebb manapság nőként érvényesülni a művészeti életben? Miért?

6. Foglalkozik nőművészeti kérdésekkel?

7. Képviseli a nőművészetet a művészetében vagy csak figyelemmel kíséri?

8. Szeretné, hogy neve, művészete a nőművészettel összefüggésbe kerüljön, vagy ilyen
kontextusba szerepeljen bárhol?

9. Mit jelent az Ön számára a nőművészet és fontosnak tartja-e?

10. Vett már részt kifejezetten nőművészettel, feminizmussal foglalkozó kiállításon? Hol, mikor?

11. A nőművészet negatívumait, hátulütőit írja le!

http://www.sadudaerdna.com/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=1&lang=hu

 

Hősök Neje kiállítás – a Latarka Galériában ( Budapest, Andrássy út 32.) szeptember 28-ig.

Fotó: Fajgerné Dudás Andrea Júlia: Anna Amalia Giuseppa, olaj vászon kép 50×40 cm/2010.

 

A témát folytatjuk, Nőkérdés és hölgyválasz címen, Életmód rovatunkban.

    

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top