Close

Rakéta Japán fölött

korearaketea001

 

Japán felé lőtt ki egy rakétát ma hajnalban Phenjan, a japán kormány szerint ez át is haladt az ország fölött, majd a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól 1180 km-re csapódott a tengerbe. A rakéta típusa egyenlőre nem ismert, a japán hadsereg nem próbálta meg lelőni. Az ország északi részén viszont megszólaltak a légvédelmi szirénák, a lakosságot pedig megkérték, hogy húzódjanak biztonságos helyre. Szöul és az amerikai hadsereg a japán belügyminisztériummal közösen vizsgálja a történteket. 

Az eddig tudható tények: a rakéta a repülőgépek repülési magassága fölött, nagyobb ívben repült el Japán fölött és zuhant a tengerbe. A légi közlekedést nem befolyásolta, 550 kilométeres magasságban volt, ami a Nemzetközi Űrállomás keringési magasságának majdnem kétszerese –, ennek ellenére ideiglenesen leállították a műholdról vezérelt Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését Japánban. Abe Sinzó japán miniszterelnök a riadó után bejelentette: készek bármit megtenni, hogy megvédjék a japán lakosságot, majd a történtek után azonnal rendkívüli kormányülést hívott össze.

Az eddigi vizsgálatok szerint a rakéta körülbelül 15 percen át repült, nincsenek beszámolók károkról, hajók és repülőgépek szintén nem sérültek – emelték ki –  de ez volt az első alkalom, amikor Észak-Korea sikeresen lőtt ki ballisztikus rakétát Japán felett. Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke a támadást követően kijelentette, azonnal beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. Elmondta: példátlan és súlyos fenyegetést jelentett mindez Japánnak és jelentősen aláássa a régió leendő békéjét és biztonságát is. Kiemelte, hogy Észak-Korea rakétái mostmár képesek elérni az Egyesült Államokhoz tartozó Guamot is. Ahogy a japán vezető értékelte, 40 percet beszéltek telefonon Donald Trump-al és egyet értettek abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát haladéktalanul össze kell hívni és növeln kell az Észak- Korea felé irányuló nyomást. Abe kiemelte, Trump megerősítette, hogy az USA 100 százalékban Japán mellett áll.

korearaketa002index

Az útvonal ( Google Earth, Index ) 

Ez a negyedik rakéta volt, melyet az elmúlt 3 napban Észak-Korea kilőtt – három rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát teszteltek a hétvégén, amelyek közül mindhárom csődöt mondott, az egyik már az indításkor, a másik kettő pedig a röppálya teljesítése előtt robbant fel.
Dél-Korea is reagált az eseményekre, válaszul Észak-Korea vezetésének, a likvidálásukat modellezte le egy hadgyakorlaton, amelyben bombázták a kijelölt fontos Észak- koreai célpontokat – értesült a CNN.

 

Forrás: CNN

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top