Close

Bombariadó: országosan álltak a nemzetközi vonatok

railjetbommm

Az összes nemzetközi vonat állt szerdán Magyarországon. Egy névtelen betelefonáló hívta a rendőröket délelőtt, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az egyik vonaton. A járatot nem nevezte meg, így bizonsági okokból valamennyi Railjet szerelvényt leállították.

Az EuroRegio vonatokat bizonytalan ideig törölték, a Railjetek pedig több órás késéssel érkeztek. A rendőrség minden nemzetközi vonatot átvizsgált. A hatósági intézkedés 18, Magyarországon áthaladó, illetve innen induló szerelvényt érintett. Az utasokat leszállították és biztonságos helyre kísérték. 

A fenyegtő betelfonálását követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

 bombarailjet01

(Tanácstalanság és káosz az utasok között Győrben – Fotó: Kisalföld)

A forgalom, az óráisi káoszt követően a késő délutáni órákra állt helyre. A rendőrség közleménye alapján, a nemzetközi személyszállítás valamennyi, Magyarországot éríntő szerelvénye, az átvizsgálását követően biztonsággal folytathatta útját.  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top