Close

III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn

Május 26-28. között immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, mely mára az ország egyik legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvénye lett – hangzott el az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Székelyhidi Tamás, a Fesztivál egyik főszervezője ismertette a Fesztivál 2015-2016. évi eredményeit, majd elmondta, hogy a 2017. évi nevezések között már olyan alkotók szerepelnek, mint David Attenborough, akinek a jelenléte egyértelmű elismerést jelent a Fesztiválnak. Török Zoltán új filmjének (Lemming – a Messzi észak apró ura) pedig az ősbemutatója ismét a Fesztiválon lesz, mely már hagyományosnak mondható, a 2 évvel ezelőtti Everglades bemutató után. A színvonalas, nemzetközileg is elismert alkotók filmjei mellett a szervező külön kiemelte a Kárpát-medencei filmszemle gazdagságát, és a magyar ajkú alkotók kiemelkedő részvételét a Filmszemléken.
A Fesztivál szervezői több különleges eseményre is felhívták a figyelmet. A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szobor pályázat és kiállítás keretén belül a hazánkban működő művészeti iskolák és intézmények újrahasznosított anyagokból készítettek 2-2,5 méter magas szobrokat, melyek témája az ember hatása a környezetre. A kiállítás célja a társadalom figyelmének felhívása napjaink egyik legégetőbb problémájára, a hulladékok keletkezésére és kezelésére, ismertette Hankó Gergely, a projekt szakmai vezetője. A szobrok először a gödöllői fesztiválon tekinthetők meg május 26. és június 10. között, majd megjelennek több neves hazai fesztiválon is (Kerekdomb, Művészetek Völgye).
A rendezvény további különlegességei a Varázslatos Magyarország szabadtéri fotókiállítás, és a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny, melynek szombat esti zárásaként a város vegyes kórusai ismert zenészek részvételével előadják Szarka Tamás Madaraim című dalát, mely a Fesztivál hivatalos dala.
A Fesztivál 3 napja alatt a fő vetítési helyszíneken (a Királyi Kastély Lovardája) és a gödöllői Alsóparkban egyaránt ingyenesen látogatható valamennyi program. Összesen 4 helyszínen párhuzamos vetítésekkel várják a nézőket, lesznek angol nyelvű vetítések, és kifejezetten a diákoknak összeállított tematikus filmcsomagok is. A Fesztivál pénteki Diáknapjára már most több mint 1.500 diák regisztrált. (Az egyéni látogatók számára a regisztráció nem szükséges.)


Az Alsóparkban a Fesztivál szakmai partnerei várják a családokat és a látogatókat számtalan változatos szórakoztató és ismeretterjesztő programmal (www.godollofilmfest.com). Bemutatkoznak a nemzeti parkok, kiállításra kerül egy 23.000 literes óriásakvárium, melyben hazánk vízi élővilágát ismerhetik meg a látogatók, lesz „Állati jó” bemutató a Budakeszi Vadaspark jóvoltából. Külön területet biztosítanak a szervezők az újrahasznosítás témájának, inspiráló példák mellett mindennapi praktikumokkal és szaktanácsadással is várják az érdeklődőket.
Kiállításra kerül a „Kele”, a páros kajak, amivel Szabó Norbert Ádámék átszelték az Atlanti-óceánt és még számtalan érdekes és izgalmas program, előadások és kiállítások, szabadtéri filmvetítések, mind a természet- és környezetvédelem jegyében.
Akik pedig a gyermeknapi hosszú hétvégén nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azoknak a szervezők figyelmükbe ajánlották az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, mely 19 magyar és 2 erdélyi városban kerül megrendezésre ugyancsak május 26-28. között. A partner városokban ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várják a helyi szervezők az érdeklődőket – tájékoztatta a jelenlévőket Ersók Nóra, a Fesztivál szervezője.
A szervezők a sajtótájékoztatón megköszönték valamennyi támogatójuknak és partnerüknek az együttműködést, mely által immár harmadik alkalommal jöhet létre a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn.
Kiemelt támogatók és partnerek:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, Szerencsejáték Zrt, Magyar Művészeti Akadémia, Herman Ottó Intézet, Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Turisztikai Ügynökség, Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Filmakadémia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top