Close

Lázár: az EP határozata baloldali politikai provokáció

Budapest, 2017. május 18. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. május 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott, Magyarországra vonatkozó határozat „baloldali politikai provokáció, nem több és nem kevesebb”.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: elindul majd egy egyeztetési mechanizmus, ebből Magyarország kiveszi a részét, válaszol minden megkeresésére. „A konstruktív párbeszédben érdekeltek vagyunk”, de lehetetlen dolgokat kérnek, amelyeket nem tudunk és nem akarunk megvalósítani, mert az ellentétes lenne a magyarok érdekeivel – mondta. Hozzátette: lesz, amiben lehetséges az együttműködés, de a kérdések jelentős részében nem.
Felidézte: korábban Rui Tavares portugál képviselő is próbálkozott egy Magyarországot elítélő jelentéssel, most Soros Györgynek sikerült az érdekeit érvényesítenie a baloldalon.
Kiemelte: az EP határozata olyan elemeket is tartalmaz, amelyekhez semmi köze az EU-nak vagy az EP-nek, ilyen az a felszólítás, hogy vissza kell vonni a jogi, fizikai határzárat. Ezt nem tesszük meg, mert a magyarok biztonsága fontosabb – jelentette ki. Hozzátette: az ország határának zárva kell lennie, hogy ne mozoghassanak ellenőrzés nélkül a bevándorlók, az ország védve legyen a kerítéssel és a jogi határzárral az illegális bevándorlástól.
A miniszter kitért rá: az EP határozatában felvetődik a CEU sorsa, és a kormány álláspontja szerint a törvény előtt mindenki egyenlő, mindenkinek be kell azt tartania. Ugyanakkor „a kormány nagyvonalú”, és szívesen folytat konzultációt azokkal is, akik nem akarják betartani a törvényt – mondta. Megjegyezte, a kormány eleget tesz a kötelességének, hogy az Európai Bizottsággal is egyeztessen az ügyben.
Közölte: a kormányban nem volt olyan javaslat, hogy vissza kellene vonni a vitatott törvényt.
Úgy vélte, 2010 óta a „feljelentőktől” indul minden eljárás, és folyamatosan ömlenek a feljelentések a magyar baloldali pártoktól. Az EP határozatának szövegezésében segítettek Soros György fizetett munkatársai, akikből neki annyi van Brüsszelben, mint egy államnak – mondta. Közölte: ők gyártották a javaslat különböző pontjait, óriási lobbit folytattak. Soros Györgynek komoly befolyása van az európai baloldalon, az európai baloldali pártokban – tette hozzá.
Lázár János hangsúlyozta: a határozat egy politikai nyilatkozat, és példátlan, hogy „egy vendetta zajlik Magyarországgal szemben”, mert nem hajlandó bevándorlókat befogadni és az ország határait megnyitni, ellenőrzésüket feladni. Az EP határozatát nyomásgyakorlásnak minősítette, azt mondta, „volt már ilyen”, időről időre napirendre kerül az ország.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Néppártból (EPP) is szavaztak képviselők az EP határozatára, közölte: sokféle ember van a pártban, baloldaliak is. Nincs olyan frakció az EP-ben, sem olyan bizottsági vezető, akit Soros György munkatársai ne kerestek volna, ne értek volna el az elmúlt időben – magyarázta.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a következő évek várhatóan arról szólnak majd, hogy Magyarország képes lesz-e az uniós csatlakozása óta kialakult függetlenségét megőrizni. Kiemelte: viszonylag egyszerű kérdésekben várhatók nagy viták, így például arról, hogy ki éljen Magyarországon, és ezt ki határozza meg. A választópolgárok szerint ennek eldöntése magyar nemzeti hatáskörben kell, hogy maradjon – közölte.
Lázár János szerint egy másik nagy vita, hogy ki mondja meg, mennyi legyen az adó: Brüsszel vagy a magyar adófizetők által választott magyar parlament. Az európai internacionalista erők sok kérdésben csökkentenék a nemzetállamok hatáskörét Brüsszel javára – mondta.
A miniszter azt is mondta, hogy jól működik a határzár, látványosan csökkent azok száma, akik illegálisan át tudják lépni a határt. Visszautasította egyúttal, hogy áramot vezettek volna a határkerítésbe. A kiépített jelzőrendszer veszélytelen az emberi életre – jelentette ki.
Orbán Viktor miniszterelnök kínai látogatását a tárcavezető úgy értékelte: a vizit a magyar érdekérvényesítési törekvések új állomása volt. Idézve a kormányfő szavait a tárcavezető kifejtette: a globalizáció átalakulóban van, a világ keleti és nyugati fele kiegyensúlyozta egymást, ma már tőke, technológia, fejlesztés és gazdasági erő nemcsak Nyugaton, hanem Keleten is van. A megállapodások közül kiemelte a Budapest-Belgrád-vasútvonallal kapcsolatos tárgyalások lezárását, amelynek köszönhetően a program rövidesen elindulhat, a beruházás pedig – mint mondta – megtérül a magyar államnak. Közölte: Magyarország közép-európai centrum akar lenni, ezért északi, keleti és déli irányban is kötöttpályás – teher- és személyforgalmi – fejlesztéseket tervez.
Lázár János köszönetet mondott a visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívekért, mint mondta, nagy segítség a kormánynak, hogy másfél millió ember válaszolt, mert ezt a küzdelmet a kormány egyedül nem nyerheti meg.

 

Lázár: 2030-ra jelentősen növekednie kell a gyermekszületések számának

 

2030-ra jelentősen, akár 30 ezerrel is növekednie kell a Magyarországon évente született gyermekek számának a mostani 93 ezerről – ismertette a kormány célkitűzését Lázár János miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Ennek érdekében Orbán Viktor kormányfő a napokban intézkedéssorozatot jelent be – közölte a Miniszterelnökség vezetője, aki a várható lépések közé sorolta az édesanyák, a családok és a gyermekek támogatására vonatkozó új rendelkezéseket, illetve a régiek kiegészítését.
Hangsúlyozta: támogatni kell a családokat a gyermekvállalásban, és a kormány szerint még vannak olyan segítségek, amelyeket nem biztosítanak például a második, harmadik gyermeket tervező családoknak.
A kabinet szerint – ellentétben mintegy tucatnyi európai uniós tagállam véleményével – nem migrációval, hanem családtámogatással kell megállítani a gyermeklétszám csökkenését – mondta Lázár János.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a kabinet által elfogadott Zrínyi 2026 nevű haderőfejlesztési programmal emelkedni fog a magyar haderő létszáma, és technikailag is korszerűsítik a honvédséget, elsőként szállító járművek beszerzésével.
Az ország közbiztonságának rendbetétele és megerősítése után a hadseregnek is olyan állapotban kell lennie, hogy meg tudja védeni az országot – mondta.
A tárcavezető tudatta: Magyarország a közelgő NATO-csúcson azt vállalja majd, hogy 2024-re – a jelenlegi 1-ről – a GDP 2 százalékára emeli a katonai kiadásokat, ami akkor körülbelül 1000-1200 milliárd forintot jelent majd a mostani mintegy 400 milliárd helyett.
Tájékoztatott továbbá arról, hogy a kormány meghallgatott egy beszámolót az élelmiszerek áfacsökkentéséről, amely alapján az látszik, hogy a csökkentésnek voltak pozitív hatásai, mindenki jól járt az intézkedésekkel.
A kormány tárgyalni fog arról – folytatta -, hogy a következő évtizedekben melyek lehetnek a gazdaság húzóágazatai. Ezzel kapcsolatban a kormány álláspontja az, hogy az agráriumban több van, mint amennyit jelenleg realizálni tud az ország.
Döntöttek arról, hogy Kárpátalján az egészségügyi, oktatási, szociális és kulturális területen dolgozóknak juttatott magyar állami bérkiegészítéseket megemelik – közölte, hozzátéve: a magyar állam nagy mértékben hozzájárul Kárpátalja működtetéséhez.
Kérdésre megerősítette: a fővárosban a budai oldalon 100-120 milliárd forintból egy ezerágyas szuperkórházat létesítenek, emellett pedig a meglévő kórházakat is százmilliárdos nagyságrendben fejlesztik a következő években, ennek első elemei már szerepelnek a következő évi költségvetésben.
Arra a kérdésre, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törölné a jövő évi büdzséből a 60 milliárd forintos Országvédelmi Alapot, Lázár János azt válaszolta: mérlegelni fogják az MNB felvetését – jövő szerdán tárgyal a kormány ismét a költségvetésről -, de egyelőre nem látja jogosnak a kritikát.
Szintén kérdésre helyesnek nevezte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 637 milliárd forint követelésről mondott le tavaly. Úgy fogalmazott: a behajthatatlan követeléseket el kell felejteni, és a bevételeket kell növelni, erre kell helyezni a hangsúlyt.
A szállodaszövetség által javasolt kötelező borravalót firtató felvetésre azt felelte: a kezdeményezést a turisztikai ügynökség mérlegeli, de szerinte nem biztos, hogy a kötelező szervizdíj, amelynek nincs hagyománya Magyarországon, minden vendéglátósnak jó lenne.
Kifejtette ezzel kapcsolatban: a Balatonnál az egyik legnagyobb szezon várható az idén, a mutatkozó munkaerőhiányra pedig megoldás lehet az éttermi szolgáltatások áfájának csökkentése, amely fedezetet biztosíthat béremelésre. Megjegyezte: a Balatonnál megemelik a rendőrség létszámát, a hatóság nagy erőkkel készül a szezonra.
Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy pert veszített Dobrev Klárával, az Altus Zrt. vezérigazgatójával szemben, Lázár János kijelentette: ha az ítélet jogerős, tudomásul veszi és mérlegeli, hogy a Kúriához forduljon-e.
Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök Orbán Viktort érintő – a kormányfő pénzügyeire vonatkozó – vádjait Lázár János úgy kommentálta: Gyurcsány Ferenc már régen nem komolyan vehető tényezője a magyar politikának. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatót tartó feleségének inkább a férje „leépülő személyiségével” kellene foglalkoznia – fogalmazott. Közölte: „semmilyen információm nincs arról, amiről a volt miniszterelnök beszél”, ha pedig tud valamit, tárja a nyilvánosság elé, és hozza elő a bizonyítékait.
A CÖF MVM-es támogatásával kapcsolatban a miniszter azt mondta: az MVM pénze – állami vállalat lévén – az adófizetők pénze, így a kérdéses adatok kikérhetők.
Szintén kérdésre azt is elmondta, Spéder Zoltánnal csak magánügyekben beszélhet, magánemberként továbbra is tartja vele a kapcsolatot, de sosem beszélt vele az Index sorsáról.
Arról is megkérdezték a tárcavezetőt, hogy a Momentum Mozgalom „betört” az Origo szerkesztőségébe, amit Lázár János megdöbbentőnek nevezett, mint mondta: „nem bírnak magukkal, úgy látom”. „Nem ez fog a választói bizalom megszerzéséhez vezetni” – fogalmazott.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top