Close

Erdő Péter: a szabadság alapja az ember méltósága

Esztergom, 2017. április 14. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszél a nagypénteki szertartáson az esztergomi bazilikában 2017. április 14-én. A Jézus szenvedéséről megemlékező szertartás három részből áll, az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Nagypénteken Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények. MTI Fotó: Kovács Attila

Minden szabadság alapja az ember méltósága. A bűntől és a haláltól azért szabadulunk meg, hogy Isten boldogságában részesüljünk és ebben segítsünk másokat is – mondta Erdő Péter az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.

„Ezért van helye a felelősségnek, a közösségnek és az összetartozásnak. Jézus úgy akarja az egész emberiséget boldoggá tenni, hogy egyetlen nagy népet alkot belőle, melyben otthonra talál minden nyelv, minden nemzet és minden család” – jelentette ki a bíboros.
Erdő Péter azt mondta, a tanítványoktól megkaptuk a feltámadás örömhírét, és felhívta a bazilikát megtöltő híveket, hogy ez a közös hit „tegye élő szeretetközösséggé az egész egyházat. Ebből a hitből szülessenek újjá családjaink”.
A bíboros emlékeztetett arra, hogy Jézus életét adta értünk, és hozzátette, „nekünk is ilyen nagyvonalú szeretetben kell élnünk. És akkor sok minden, ami megoldhatatlan nehézségnek látszik körülöttünk, egyszerre csak új távlatot kap.”
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a keresztény világ húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak.
Húsvétkor a keresztény világ annak állít emléket, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta a hívőket bűneiktől, így hitük szerint az üdvösségre, az örök életre vezette őket.
Húsvéttól egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top