Close

Március 15. – Balog: hegycsúcs a nemzetnek az ünnep

Fotó: Bartos Gyula/EMMI (kormany.hu)

Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át kedden a Pesti Vigadóban.

Balog Zoltán elmondta: 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért.
Mint kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit.
A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel – tette hozzá, a miniszter. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.
Balog Zoltán szerint az európai politika és közbeszéd nagy változások előtt áll, korábbi tabuk dőlnek meg, és fel kell tenni olyan kérdéseket, amelyekre eddig nem volt mód. Magyarország kormánya azért harcol, hogy létrejöhessen egy olyan kiegyezés, amely biztosítja Magyarország és Európa megmaradását – közölte.
A miniszter hozzátette, 1848 és a ma kérdései hasonlóak: hogyan őrizhetjük meg a hazát nyelvével, kultúrájával együtt, hogyan tudunk előrelépni mindahányan.
A válaszok megtalálásához nem elég a politika, az érvényes válaszok a kultúrában születnek – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top