Close

Hatvan év után megújul Mexikóváros ikonikus főtere

Tüntetők a Zócalón. Fotó: elpais.com

Mexikóváros egyik leginkább ikonikus tere hamarosan keresztülmegy egy jelentős felújításon. A világ egyik legnagyobb városi terét , a 46 800 négyzetméteres Plaza de la Constituciónt – ahogy azt hivatalosan nevezik, habár a helyiek El Zócalóként hivatkoznak rá – további 2000 négyzetméterrel fogják megnövelni, elnyelve a hat forgalmi sávból egyet, ami körbeveszi.

A növelési projekt ebben a hónapban fog kezdődni és körülbelül 150 millió pesóba fog kerülni, a helyi vezetés tájékoztatása szerint. Azonban a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) jelenleg felülvizsgálja a részleteket, és a kezdési időpontot még nem jelentették be.
Amikor elkezdődik, az első alkalom lesz 60 év alatt, hogy a Zocalót átalakítják.
A kövezet javításával fog kezdődni, ami jelenleg egyenetlen, szaggatott és tele van toldásokkal magyarázza Roberto Remes, a Köztéri Hatóság koordinátora és a projekt egyik külső munkatársa.
Ez maga után vonja a tér teljes felületének eltávolítását és 50 cm-es kiásását annak érdekében, hogy egy szintre hozzák a területet.
Mivel a város egy tó területére épült, az ókori városállam, az Azték Birodalom fővárosa, Tenochtitlan romjaira, a közelben számos műemlék megsüllyedt az évek múlásával.
Ez azt is jelenti, hogy az INAH engedélye szükséges bármilyen felújítási munkához, ami biztosítja, hogy a város történelmi és építészeti öröksége nem fog megsérülni a folyamat során.

Rossz a közlekedésnek?

A terjeszkedés egyik vitatott pontja, hogy hogyan fog hatni a közlekedésre a városban, ahol a dugó mindennapos esemény. De a hatóságok azt mondják, hogy a járművezetők nem fognak szenvedni a változástól.
„Nincs szükség hat sávra, bőséges a hely a forgalom számára a tér körül, habár az igaz, hogy a belépő sávok korlátozottak” – mondja Remes. A másik pozitív vonás, teszi hozzá, az, hogy a kevesebb hely a járműveknek, biztonságosabb kijelölt gyalogátkelőhelyeket és kevesebb balesetet fog jelenteni.
Eugenio Riveroll, egy társaság vezetője, amelynek neve Sin Tráfico (Közlekedés Nélkül) egyetért azzal, hogy a közúti forgalom korlátozása, a helyes mód, hogy működjön.
„A torlódásos területeken, sokkal gyorsabb odasétálni a célodhoz, mint vezetni, így a projektek, amelyek kedveznek a gyalogosoknak és kerékpárosoknak, hozzájárulnak egy fenntarthatóbb és hatékonyabb mozgási szabadsághoz” – mondja Riveroll.
A cége úgy becsüli, hogy körülbelül 15 000 jármű halad el a tér körül a legforgalmasabb napokon.
A hatóságok azt is tervezik, hogy 500 millió pesót befektetnek kiegészítő elemekbe, úgy, mint közvilágításba egy olyan téren, amelyet rutinszerűen használnak koncertekre, felvonulásokra és tüntetésekre.
Remes megjegyezte, hogy a metró felújításra spóroljanak, a Zócalón az utolsó változtatásokat Ernesto P. Uruchurtu alatt tették az 1960-as években, aki polgármester volt 1952 és 1966 között.

http://elpais.com/elpais/2017/03/07/inenglish/1488901472_937347.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top