Close

Visszatéríti a bejegyzett élettársaknak a vagyonszerzési illetékeket a NAV

Visszakapják a bejegyzett élettársak a korábban megfizetett öröklési, ajándékozási vagy visszterhes vagyonátruházási illetéket – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett közleményből, amely a bejegyzett élettársakat megillető illetékkedvezményekkel kapcsolatos adóhatósági gyakorlat megváltozásáról tájékoztat.

Az érintetteknek az illeték visszatérítése érdekében kérelmet kell benyújtaniuk az adóhivatalhoz. A kérelem mellé csatolniuk kell a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséről kiállított anyakönyvi kivonatot. Az adóhatóság a visszatérítendő összeg után a jegybanki alapkamat kétszeresével azonos mértékű késedelmi kamatot fizet.
A közlemény felidézi: a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény definiálja a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének fogalmát. A törvény szerint, ahol a jogszabályok a házastársakra kötelezettséget vagy jogot állapítanak meg, az a bejegyzett élettársakra külön utalás nélkül is irányadó. Ennek alapján a bejegyzett élettársak vagyonszerzéseinél az illetéktörvény rendelkezéseinek alkalmazásakor a házastársakra vonatkozó illetékkedvezményi és illetékmentességi szabályok figyelembevételével kell eljárni.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábban közölte: a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos nemű párokra vonatkozik a törvény szerint, a különböző neműek a házasság mellett regisztrált élettársi kapcsolatot létesíthetnek, ezért rájuk az illetékmentesség nem vonatkozik.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top