Close

Hazahozták Veronából az utolsó súlyos sérültet

Budapest, 2017. február 24. Az olaszországi buszbaleset eddig Veronában ápolt utolsó sérültjét hozzák a budapesti Honvédkórházba a Liszt Ferenc-repülőtérről 2017. február 24-én. Mellette Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója (fehér köpenyben). MTI Fotó: Kovács Attila

Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórházba péntek este – közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Az 50 év körüli férfi gépi lélegeztetés mellett altatásban, nagyon súlyos koponya- és mellkasi sérülésekkel került a kórházba – tette hozzá Tamás Róbert.
A férfit repülővel hozták Ferihegyre, majd onnan mentőautóval az intézmény sürgősségi osztályára. Állapota a szállítás alatt végig stabil volt – mondta a honvédkórház orvosigazgatója.
Közölte: a férfit jelenleg vizsgálják, „felépülésének megítélése a következő hetekben várható”. Arról, hogy a férfi hova kerül – nagy valószínűséggel az intenzív osztályra -, a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Az orvosigazgató tájékoztatása szerint még három sérültet ápolnak az intézményben, két ötven év körüli férfit és egy nőt, mindannyiukat égési sérülésekkel. Közülük a múlt héten érkezett egyik férfinek nagyon súlyos, de nem életveszélyes égési sérülései vannak, több műtétre volt már szüksége. Állapota stabil, a sérüléseihez képest kielégítő – ismertette.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top