Close

Társelnökök: az LMP a választóvonal, amely a jövő kormánya lehet

Budapest, 2017. február 11. Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei évértékelő beszédük végén a budapesti Vida rendezvényházban 2017. február 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az LMP társelnökei szerint Magyarországra rátelepedett a régi, lejáratódott politikai elit, de pártjuk a választóvonal, amely a jövő kormánya lehet, amellyel az országnak esélye van cselekedni.

Erről a párt társelnökei, Szél Bernadett és Hadházy Ákos beszéltek szombaton, budapesti évértékelőjükön, hangsúlyosan szólva arról, hogy gyökeresen más irányt kell adni az országnak, mint amerre a rendszerváltás óta haladt.
A mintegy száz ember, az LMP vezetői és szimpatizánsai előtt megtartott beszédében Szél Bernadett kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök alkalmatlan arra, hogy szuverénné tegye Magyarországot.
A társelnök a nap legfontosabb feladatának a magyarországi olimpiai pályázat elleni aláírásgyűjtést nevezte. A rendszerváltásig visszatekintve pedig úgy értékelt: sokan érezhetik úgy, hogy hiába ért véget a jogfosztás, nem kaptak megfelelő kárpótlást. Ma már azonban a rendszerváltás utáni évekért is kárpótolni kell – mondta -, mert túl sokan lettek a vesztesei.
„Arról volt szó, hogy beleszólhatunk, hogy egy közösséget alkotunk”, de az azóta hatalmon lévők ezt csak magukra értették, és amire azt mondták, hogy közös, azt ellopták – jelentette ki.
A választók emiatt elfordultak az öncélúvá vált politikától, az LMP célja ezért az, hogy minél több embert hívjon vissza oda. „Magyarországnak ma idealistákra van szüksége, olyanokra, akik nem fogadják el, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni” – tette hozzá, hangsúlyozva: az LMP a régi világ ellenzéke, de hisz abban, hogy a jövő kormánya.

Szél Bernadett a legfontosabb feladatok közé sorolta a dolgozói szegénység felszámolását, a hazai vállalkozások megerősítését valamint az oktatás és az egészségügy rendbetételét. Az LMP a nők és mindazok pártján is áll, akik nem fogadják el, hogy hátrányban legyenek az országukban, és sikeressé akarja tenni a vidéket is, amelynek felemelkedését a kis gazdaságokban látja – fűzte hozzá.
Hadházy Ákos arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017-re „csendet akar”, ezt szolgálják a propagandájukat ordító médiumok is, amelyek arra készülnek, hogy lejárassanak politikai ellenfeleket, így például őt is. A kormányfő szerinte nem akar olyan újságokat, tévéket, amelyek beszámolnak a lopásokról, az általa kitartott „prostituált sajtó” pedig „idióta sikerpropagandát” harsog.
A politikus ugyanakkor azt üzente: nem lesz csend, az emberek ugyanis a legsötétebb kommunista időkben is tudták az igazságot.
Pártja sorsfordító választásra készül, ami azonban nem lesz tisztességes, hiszen az ellenzék forrása töredéke a kormányénak, és több százezer külföldön élő magyart zárnak ki a választásból – mondta.
Hadházy Ákos szerint a reménytelenség miatt az emberek és a társadalom is depressziós, és egyre többen látják be: a történelem legnagyobb szinten szervezett kormányzati lopássorozata zajlik. A korrupció azonban nem kivédhetetlen – hangsúlyozta.
Úgy folytatta: a béreket is lényegesen jobban lehetne emelni, „csak nem kell hülyeségre költeni a pénzt”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top