Close

A harcsát kedveljük legjobban, és nem csak sztrapacskával

harcsa1 ok

Magyar Haltani Társaság    

elohely ok

Győzött a harcsa! Több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani
Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson,
amelynek tétje az Év hala cím elnyerése volt. A korábbi évekhez
hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A
szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első,
megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú
küllőt (16%).
 Mióta a vizák eltűntek vizeinkből, legnagyobb halunk a harcsa.
Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már
a képeskönyvekből megismerik. Hosszú életű hal, amely egész életében
növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak
vizeinkből, de ma már a 100 kg fölöttiek is ritkaságszámba mennek.
    Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein,
a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az
apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában
júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az
árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott
ikrát.
    A faj mesterséges szaporítási módszere igazi hungarikum, amit
napjainkra más országok is átvettek. Az üzembiztos technológia
lehetővé teszi a tógazdasági és a medencés áruharcsa-termeléshez
szükséges ivadék előállítását. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát
egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél
lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban
és a vendéglátóiparban.
harcsa
Forrás: Magyar Haltani Társaság Budapest, 2017. január

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top