Close

Elhunyt korunk egyik legnagyobb határon túli írója

Életének hetvenegyedik évében elhunyt Molnár H. Lajos erdélyi magyar író, közíró és újságóAz író szerdán este halt meg betegség következtében.

1946. május 16-án született Marosvásárhelyen, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett pszichológusi diplomát 1971-ben. 

Üzempszichológusként dolgozott a resicabányai kohászati gyárban, ebből az időszakból táplálkozik az És akkor átmentem a tűzön című, a Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozatának részeként 1978-ban megjelent debütkötete. A kötet riportregény műfajába bújtatva számolt be a romániai acélkohó tragikus és szerteágazó hazugságok mögé bújtatott valóságáról. A szerzője még Debüt-díjat kaphatott a könyvért, viszont amikor a kritika akart mutatni a benne foglalt tanulságokra, a cenzúra ezt már megakadályozta.
1981-ben elnyerte a Donki Ákos című regényéért a Romániai Írószövetség Prózadíját. 1983-ban jelent meg a Falra hányt esztendő című riportregénye, amely bírálta a fennálló rendszert. A megjelenés után a szerzőt eltiltották a publikálás lehetőségétől.

A román titkosrendőrség zaklatásai következtében 1987-ben Magyarországra telepedett családjával. Újságíróként és szerkesztőként előbb a Magyar Nemzetnél, majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Néplapnál, utóbb a Jászkun Krónikánál dolgozott. Időközben a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja is volt.

A Donki Ákos című regényéből írt hangjátékért 1986-ban a Magyar Rádió Nívó-díjában részesült. A kötet a Magvető Könyvkiadó, a Falra hányt esztendő pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában is megjelent Magyarországon.

A huszadik század második felének erdélyi és romániai történéseit magába foglaló Volt egyszer egy udvar című nagyregénye 2000-ben jelent meg.

MTI

Fotó: online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top