Close

Cseppben a TENGER

csepp

Meditálj – akkor is, ha nem tudsz!

Kutatásokat végzett a Michigan Egyetem arról, hogy a negatív érzelmi hatásokkal szemben mennyire véd a meditáció. Mint kiderült, bizony segít! Méghozzá nagyon is.
Hiánypótló HR képzés a piacon – Nem csupán a klasszikus HR, hanem a szorosan kapcsolódó pszichológiai és coaching ismeretek megszerzése egy képzésen.

Kísérleteik és tanulmányaik során arra jutottak, hogy a meditáció még akkor is  segít megfékezni a negatív érzelmek hatását az agyban, ha az illető a természetéből fakadóan nem is annyira tudatos, éber ember. A kutatásban részt vevőket arra kérték föl, hogy meditáljanak, majd rögzítették agyi reakcióikat Ezt követően zavaró, izgató képeket mutattak nekik.

gyertya ok

A vizsgálatvezető Yanli Li elmondása szerint a kísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a meditáció nagyon jó hatással van az emberek érzelmi állapotára, hanem azt is, hogy azok is könnyen elsajátíthatják ezt az érzelmi stabilitást, akikben még nem erős ez a fajta kontroll és tudatosság. Azaz, nem természetes adottságuk ez. Kis gyakorlással ők is fejleszthetik magukat ebben.

Világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta stresszkezelés és életmód, hogy az emberek egyre jobban a tudatába kerüljenek saját érzelmeik és gondolataik hatásának, egyre tudatosabban éljék át a pillanatot. És ha ez irányú képességeik javulnak, jobban tudják majd kezelni a romboló, negatív érzelmeket és hatásokat is. Egyre nagyobb a fejlődés ebben.

Tudományos kísérletek mutatják már ki, hogy nagy fejlődést lehet ebben elérni meditációs hanganyagokkal még azoknak is, akikben ez a fajta természetes tudatosság és éberség nincs is erősen jelen. Még ők is nagy fejlődést tudnak ebben elérni. A kísérletekben kimutatták, hogy negatív, nyugtalanító képeket látva, az agyuk érzelmi állapota hamar visszaállt egyfajta normális, kiegyensúlyozott állapotba. És ez jó hír mindannyiunknak!

vizililiom ok

Mi is ez? A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, a megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, úgyhogy pszichológiai szempontból az élményt akár megváltozott tudati állapotnak is lehetne nevezni. Számos nagy vallásban gyakorolnak rituális meditációt, míg az előbbi meditáció nem jelent szükségképpen vallásos tevékenységet. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nem csak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nem csak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nemcsak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nemcsak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. (Wikipedia)

homok ok

Forrás: Piac & Profit 2016.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top