Close

A Turizmus világnapja

Az utazás élményének egyetemes hozzáférését választotta az idei világnap mottójául az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO). Ebben a folyamatban az utazókat újszerű digitális megoldásokkal kiszolgáló startupoknak óriási a szerepük. Szeptember 27-én Budapesten és számos vidéki helyszínen ünnepelték meg a Turizmus világnapját.

Bienerth Gusztáv turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos a világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség és az IBM információtechnológiai óriás együttműködési megállapodást kötött. Az együttműködéssel az iparág innovációját és versenyképességét előmozdító startupok piacra lépését segítik. Hangsúlyozta, hogy az idegenforgalom sikerágazat Magyarországon, évek óta kétszámjegyű növekedést mutat, de regionális összehasonlításban el van maradva Prága vagy Bécs teljesítményétől. Az ország és a főváros ennél lényegesen többre képes. Ahhoz, hogy Budapest legyen Kelet-Közép-Európa turisztikai központja, nagyon sokat kell tenni, együttműködésben és innovációban is. A cél, hogy a minőségi turizmust kereső turisták keressék fel minél nagyobb számban hazánkat, ehhez a magyar turizmust a 21. század kihívásainak megfelelő technológiai megoldásokkal kell felvértezni. Ezért kerestek partnerséget az IBM-mel. Fontos, hogy az ötlettől a tényleges hasznosításig az út rövid legyen.
Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója hangsúlyozta, hogy az IBM 23 éve minden évben a legtöbb szabadalmat bejegyeztető cég. Fontosnak nevezte, hogy a Magyarországon kifejlesztett alkalmazásokat a világon bárhol el lehessen érni. A Global Enterpreneur Program része az üzleti képzés támogatása, a mentori segítség, a fejlesztési eszközökhöz és a felhőszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása.
A sajtótájékoztatón bemutatkoztak turizmusban alkalmazható szoftvereket kifejlesztő, az IBM által felkarolt startup vállalkozások is.
Bemutatták a #helloHungary elnevezésű installációt, amely a városlakókat és az idelátogató turistákat újszerű, multifunkcionális tájékozódási- és élménymegosztó pontként fogja szolgálni az Erzsébet téren, az Akvárium Klub közelében.

 Bognár Mária       fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top