Close

Országunk ezt nem támogatja

erdoganovics 300x169 ok

Határozottan utasítsa vissza a kormány a törökök kérését!

wright plan libia sziria irak szaud jemen kurdistan ok

A Türkinfo információi szerint Erdogan elnök azt kéri a magyar
kormánytól, hogy tegyen lépéseket két budapesti oktatási intézmény
ellen. A kérés hátterében a török elnök július 15-i puccskísérlet
utáni tisztogató hadjárata áll. A szóban forgó alapítványi iskolákat
a török vezetés szerint ugyanis Erdogan legfőbb ellenfele, a
migrációba kényszerült Fethullah Gülen mozgalma hozta létre és
támogatja. A szóban forgó intézmények vezetői azonban nem tudnak
ilyen összefonódásról, és azt is közölték, hogy az intézményekben
politikamentes oktatás folyik.
 A liberálisok arra kérik a magyar kormányt, hogy határozottan
utasítsa vissza a törökök kérését. A napnál is világosabb, hogy a
török elnök a katonai puccskísérletet az ellenfeleivel történő
brutális leszámolásra, az antidemokratikus és autoriter
hatalomgyakorlás kiteljesítésére kívánja felhasználni.
 A liberálisok elítélik a török vezetés durva bosszúhadjáratát,
amely Törökországot egyre inkább eltávolítja az Európai Uniótól és
az európai értékektől. Elvárjuk, hogy a magyar kormány tegye
világossá elkötelezettségét a demokrácia, a jogállamiság értékei és
az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett. A magyar–török
barátság fontos, de nem hagyhatjuk, hogy Erdogan Magyarországra is
kiterjessze durva és embertelen megtorlását.
 Szent-Iványi István, külpolitikus, Magyar Liberális Párt –
Liberálisok

jemen nuklearis neutron bomba ok
Kiadó: Magyar Liberális Párt Budapest, 2016. augusztus 5.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top