Close

De mi is történt Törökországban?

torokkatona

Sikertelennek bizonyult puccskísérletet hajtottak végre Törökországban szombatra virradóra, egy zűrzavaros éjszaka után Recep Tayyip Erdogan államfő Isztambulban nyilvánosan tett ígéretet arra, hogy a puccsistákat felelősségre vonják, de a kora reggeli órákban még nem csendesedtek el teljesen a harcok.

“Katonai puccskísérlet van folyamatban Törökországban”

Az NTV hírtelevízióban közölte Binali Yildirim török kormányfő, hogy “katonai puccskísérlet van folyamatban Törökországban”. A puccsisták a hadsereg nevében közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy átvették a hatalmat “a demokratikus rend megőrzésének és az emberi jogok védelmének érdekében”. A CNN Türk tévé szerint túszokat ejtettek a török katonai főhadiszálláson Ankarában, köztük volt a vezérkari főnök is. Egy elnökségi forrás ezzel szemben arról próbálta meggyőzni a lakosságot, hogy Törökországban az államfő és a kormány kezében maradt a hatalom.

Hol van Erdogan?

Erdogan – aki a puccskísérlet kirobbanásakor éppen nyaralt – szombatra virradóra kétszer is nyilatkozott, miközben sokáig nem lehetett tudni, hol is tartózkodik valójában. Először egyenes adásban szólalt meg a CNN Türk televízióban az egyik riporter mobiltelefonjáról. Akkor biztosította a lakosságot, hogy ő még mindig az ország államfője, és arra sarkallta az embereket, hogy tartsanak ki, menjenek ki az utcára. Leszögezte: a puccskísérletet a hadseregen belüli kisebb csoport hajtotta végre, úgy fogalmazott, hogy egy “párhuzamos struktúra” által bátorított lázadási kísérletről van szó. Másodszor már az isztambuli repülőtéren beszélt az őt lelkesen fogadó tömeg előtt. Akkorra már úgy nyilatkozott: a török vezetés meghiúsította a puccskísérletet, amelyet Törökország egysége ellen szerveztek, s akik ezt tették, “súlyos árat” fizetnek majd.

torokp

Kormánypárti civilek elfoglalnak egy tankot Isztambulban 2016. július 16-án kora hajnalban. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Zűrzavar

A két nyilatkozat között azonban számos médiajelentés látott napvilágot a különféle harci műveletekről. Korábban a média arról számolt be, hogy lezárták az isztambuli Boszporusz-hidat és a Győzedelmes Mehmed szultán hídját, a főváros, Ankara felett pedig katonai repülők és helikopterek repültek át, fegyverropogás hallatszott. Helikopterről tüzet nyitottak a török hírszerzés és rendőrség épületére Ankarában. A parlament épületét tankok vették körül, a török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüggesztették az összes járatot, valamint a katonák elfoglalták a kormány épületét Ankarában.

Támadták a parlamentet és a tévé épületét is

Az Anadolu hírügynökség szerint bombatalálat is érte a parlament épületét, a Reuters hírügynökségnek telefonon nyilatkozó török parlamenti képviselők arról számoltak be, hogy óvóhelyeken kerestek menedéket. Később további két bombatalálatról is hírt adtak. Erdogan már Isztambulban mondta, hogy miután elhagyta az Égei-tenger déli részén fekvő Marmarist, az ottani házát is bombázták. Hírforrások szerint egy harci helikopter a TRT török állami televízió épületére támadt. A TRT adását felfüggesztették, miután puccsista katonák korábban behatoltak az épületbe, és felolvastatták közleményüket az egyik hírbemondóval. A CNN Türk hírtelevízió stúdióját szintén megtámadták, lövöldözés robbant ki. Az adás egy időre megszakadt, de később a kormányhadsereg visszavette az épületet, és a műsor is folytatódott.

Halálos áldozatok

A puccsista katonák tüzet nyitottak olyan civilekre, akik a hadsereg által megkísérelt hatalomátvétel elleni tiltakozásul megpróbáltak átkelni az isztambuli Boszporusz tengerszoros feletti hídon, többen megsebesültek. Halálos áldozatokról is érkeztek jelentések. Sajtójelentések hat civil halálos áldozatról számolnak be Isztambulban. Ankarában pedig legalább 42 ember vesztette életét.

torokpuccs
Kormánypárti civilek fényképezkednek, miután elfoglaltak egy tankot Isztambulban 2016. július 16-án kora hajnalban. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Elbukott?

Szombat reggel már arról szóltak a hírek, hogy a puccskísérletet sikerült meghiúsítani. Legalábbis ezt mondta maga Erdogan Isztambulban, a miniszterelnök pedig így fogalmazott: “Az idióta puccskísérlet elbukott, a helyzetet gyakorlatilag ellenőrzés alatt tartjuk”. Tájékoztatták a lakosságot, hogy őrizetbe vették a puccskísérlet több vezetőjét: a török média szerint egy tábornokot és három alacsonyabb rangú katonát az isztambuli Atatürk repülőtér közelében fogták el, négy puccsistát, köztük egy tisztet pedig a TRT televíziónál “semlegesítettek”. Reggeli bejelentés szerint a puccskísérlettel összefüggésben több mint 130 embert vettek őrizetbe. Több forrás szerint Muharrem Köse ezredes, egykori vezérkari törzstiszt volt a hatalomátvételi kísérlet szervezője. Az Anadolu úgy tudja, hogy Kösét márciusban eltávolították a vezérkari törzsből.

torokpu

Vagy mégsem?

Más hírek ugyanakkor azt sejtetik, hogy szombat reggelre még korántsem volt teljes a puccsisták feletti győzelem. Erdogan Isztambulban még nem tudta megmondani, hogy mi lett a vezérkari főnök sorsa. Még csak ezután jelentették a hírügynökségek, hogy harci gépek szálltak fel a lázadók gépeinek megsemmisítésére. Binali Yildirim miniszterelnök tévényilatkozatában arról is beszélt, hogy a zendülők Ankarában és Isztambulban továbbra is tüzelnek a levegőből, de hozzátette: a helyzet “minden percben egyre javul”, a hadsereg felső vezetésének nagy része most már ura a fegyveres erőknek.

Megszólalt a világ

Az átláthatatlan események közepette hajnalban a belpolitikai stabilitás, a demokrácia és a béke megőrzése mellett foglalt állást az ENSZ főtitkára, az Európai Unói több vezető tisztségviselője, Angela Merkel német kancellár, az amerikai elnök, az amerikai és az orosz külügyminiszter.

 

forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top