Close

Könyvhét – Idén Gyula lesz a Könyvhét kiemelt vidéki helyszíne

konyvhet
 
 
Gyulán tartják csütörtök délelőtt a 87. Ünnepi Könyvhét vidéki, országos megnyitóját, a Békés megyei városban a háromnapos könyves seregszemlén író-olvasó találkozók, koncertek, filmvetítés és konferencia várja az érdeklődőket.
 
    A megnyitón Katona Ildikó, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökségi tagja és Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője mond beszédet.
    A háromnapos rendezvénysorozat első napján a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban – az intézmény alapításának 180. évfordulója alkalmából – Gyula, a könyves kultúra városa címmel konferenciát rendeznek, amelyen egyebek mellett a gyulai műtárgygyűjtésről és Ladics Gyula könyvvásárlási szokásairól hallhatnak előadást az érdeklődők.
    Ugyancsak a könyvtárban Domokos Mátyás A legnagyobb bátorság a remény – Írások Illyés Gyuláról című kötetének bemutatójára kerül sor, majd Jankovics Marcellel, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökével lesz beszélgetés.
    Péntek este rendezik meg a VI. Gyulai Slam Partyt, amely idén egyben az I. Békés Megyei Slam Bajnokság is. Schriffert-Tóth Erzsébet szervező, a könyvtár munkatársa elmondta, hogy a résztvevők három percben adhatják elő produkcióikat tematikai megkötés nélkül. Hozzátette: a program Basch Péter országos slambajnok és Laboda Péter, a műfaj jeles képviselőjének előadásával indul.
    Szombaton az Almásy-kastély Látogatóközpontban Hon-vágy – A vér nem válik vízzé címmel filmvetítést és beszélgetést szerveznek Jeanne Marie Wenckheim Dickens grófnővel, aki tizenöt éve települt a Békés megyei Dobozra Angliából.
    Szombat este a könyvtár kertjében a Bárka című irodalmi folyóirat szerzőinek erotikus írásaiból szervez felolvasóestet Elek Tibor irodalomtörténész, főszerkesztő.
    A háromnapos eseménysorozaton lesz író-olvasó találkozó Péter Erika és Molnár Krisztina Rita költőkkel, Berg Judit meseíróval, Kötter Tamás íróval, Kiss Ottó költővel és Lovász Andrea íróval. Csütörtökön mutatják be az Athenaeum Kiadó InstaVers című kötetét, szombaton családi rendezvényekre, kézműves programokra és bábszínházi előadásra is sor kerül. 
    Esténként a Világóránál koncertek lesznek, csütörtökön a Téglás zenekar, pénteken a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar, szombaton a Mentés Másként Együttes zenél.
 
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top