Close

Váljunk nevelőszülővé!

További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte a jelenlegi 5500 nevelőszülő mellettmondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

 

A nevelőszülők toborzása érdekében kampányt indított az alapítvány, ennek keretében a háztartásbeliek mellett a dolgozó középosztályt is megcélozzákközölte Szlankó Viola.

Különösen nagy szükség volna nevelőszülőkre Orosháza és Kőszeg 50 kilométeres körzetébenjelezte.

A pszichológus felidézte, hogy egy 2014 januárja óta hatályos törvény szerint valamennyi 12 éven aluli gyereket nevelőszülőknél kell elhelyezni. Ennek 2017-ig kell megvalósulnia.

Ez átmeneti gondozást jelent, ugyanis az a cél, hogy a gyerekek visszatérjenek vér szerinti szüleikhez, vagy örökbe fogadják őket.

Addig is, egy nevelőszülő, amennyiben alkalmasnak találják a feladat betöltésére, maximum 5 gyereket gondozhat. Díjazása a gyerekek számától, illetve attól is függ, hogy van-e közöttük sajátos nevelési igényűmondta Szlankó Viola.

 

MTI

Fotó: online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top