Close

DJ FEREE – egy vájt fülű lovas a nyeregben!

dj

A zene az ereiben dübörög, lemezjátszó és keverőpult „nőtt” ki a karjából. Amíg mi szórakozunk, ő dolgozik, de természetesen mindezt, cseppet sem bánja, hiszen a munkája az élete. Dj Feree-vel, a budapesti klubzene feltörekvő, tehetséges lemezlovasával vidám interjú keretében beszélgettünk a kezdetekről, a szakmáról és a budapesti éjszakáról.

Honnan indult el a zeneiséged, miként keveredtél erre a pályára?

Egy érdekes, és vicces véletlennek köszönhetően. Anno, még sulis koromban az iskola rádió DJ.-je otthon hagyta a felszerelésének legfőbb részét, a lemezeit. Én rögtön mentőmegoldással tudtam szolgálni, hiszen ez nálam mindig kéznél volt – milyen meglepő! (nevet) A beugró alkalom sikeres volt, maradtam állandó „vendégnek” is, és egy népszerű/sikeres, hallgatott műsort sikerült létrehoznunk. Később előfordult olyan eset is, hogy bulgáriai nyaralásunk alatt egy csoport honfitárs kérte meg a helyi szórakozóhely vezetőjét, engedjen a pulthoz, mely közkívánatra aztán meg is valósult. Szerintem tetszhetett a produktum a hallgatóságnak, mert a záró partyra is marasztaltak végül!

Milyen indíttatásból lesz valaki DJ? Egy kedvelt zenei irány hatására érezted azt, hogy nem elég számodra csak a „szimpla hallgatóság” szerepe?

A kezdeti dalok, amelyek miatt felkaptam a fejem a zenére, azok az ATB és Sterbinszky voltak, még kazettáról játszva. Villámcsapásként érték el a fülem ezek a dallamok, és nem tudtam, valamint nem is akartam szabadulni többé a stílustól! Ezek után csakis a lehetőségeket kerestem arra, hogy képezzem magam, és valóra váltsam az álmom: lemezlovas lehessek.

djff

 

Hála az égnek, ha lassan is, de mindez körvonalazódik, és az erőfeszítéseket siker koronázza. Hivatalos, bejegyzett, okmányokkal rendelkező DJ-ként állok a keverőpult felett – megjegyezném, szűk az a réteg, amely szabályos keretek között, ilyen formában dolgozik. Reméljük, az idők során majd ebben is sikerül fejlődést látnunk!

Hogyan szoktál nekiindulni egy éjszakának, egyáltalán milyen módon lehetséges felkészülni egy-egy estére? Hogy „edzenek” a lemezlovasok?

Az állandó gyakorlás része a mindennapjaimnak, az időm jelentős részét ezzel töltöm. Egy adott buli előtt már napokkal lepörgetem fejben az éjszakát, az adott irányzatnak megfelelően. Csak úgy tudsz hiteles lenni az emberek szemében, ha felkészült, naprakész vagy. Ebben a rohanó, és extra termékeny zenei világában mindez nem egyszerű feladat, de próbálom magam odatenni, és mindig a lehető legjobbat adni!

Igazából azokra a stílusokra próbálok rágyúrni, melyeket a legszívesebben játszom: ezek az EDM, a House, a Deep és a Techouse. Nagy kedvenceim a régebbi zenék, mai hangszereléssel: Modern Retro-nak hívom ezt a műfajt – és igyekszem maradandót alkotni benne!

Milyen tapasztalataid vannak a budapesti éjszakában lazítók zenei ízléséről? Sok különleges kérés érkezik?

djf

Előfordulnak olykor vicces esetek, teszem azt, a megbízó felkér egy este, bizonyos műfajjal való megtöltésére, aztán a szórakozni vágyó emberek a helyszínen mindezt felülírják – hasonló esett meg nemrégiben velem egy céges rendezvény alkalmával. Ilyenkor fontos a már említett felkészültség, de legalább ennyire lényeges az improvizációs készség is. Ez az idők során, úgy érzem kifejlődött bennem, hála a minden alkalommal elhangzó, „Hé, Dj, kérlek szépen, játszd le nekünk…” extremításoknak köszönhetően! (nevet)

Mi az, amire a legbüszkébb vagy eddigi karriered során, és milyen magasságokig szeretnél eljutni?

A legbüszkébb – ha szabad így fogalmaznom -, az eddigi meghívásaimra vagyok, úgy gondolom, talán ezek hű visszajelzések arról, hogyan végzem a hivatásom. Különleges dolognak tartom, ha esküvőkre hívnak, mert az a szakmán belül is egy magasabb szintet képvisel.

A fellépéseim közül nehéz lenne párat kiemelnem, célom, hogy eljussak a legkomolyabb klubokba. Remélem, hogy hamarosan Budapest legnagyobb szórakozóhelyein is találkozhattok majd velem, és rophatjátok a zenéimre! Egy friss, most indult project keretében csatlakoztam egy producer pároshoz, a társulatban véleményem szerint igazán komoly szórakoztató potenciál rejlik – dolgozunk azon, hogy sokat halljatok még rólunk!

dje

 

Ezenkívül, nem utolsósorban, szeretném elmondani nektek, hogy saját mixeket is készítek, közülük az egyik, melyet élő körülmények között rögzítettünk, már hamarosan túl van a 600.000 megtekintésen is. Mindez nagyon megtisztelő a számomra!

Budapesten kívül hol láthat, hallhat még téged a nagyérdemű?

Igazából bárhol feltűnhetek, mobilis vagyok, saját, egy óra alatt bárhol beüzemelhető felszereléssel. Ezeket a munkákat kedvelem a legjobban, és szívesen megyek bárhová, ha hívnak! Vágyaim között szerepel rendszeresen külföldre is eljutni, fellépni, és egy most alakuló szerveződés keretein belül erre jó esély mutatkozik!

 

De egyelőre, ha nem haragszotok meg, még nem lőném le a poént! (nevet)

mob

Milyen zenét hallgatsz magánemberként, otthon, az autóban, vagy tömegközlekedve?

Bármilyen furán is hangzik, én szinte csak kizárólag ráhangolódás, és tanulás céljából hallgatok zenét. Az ok egyszerű, sajnos fizikailag nem jut időm a konkrét műélvezetre. Kevéske szabadidőmben a csend tölt fel igazán, hogy aztán a bulik közben pörögve és pörgetve magam is élvezzem a kéréseket!

Az igazi boldogság számomra még mindig az, ha láthatom a mosolyokat az arcokra kiülni. A legjobb, amit adhat a zene, a felszabadult öröm, melyet a munkám során én is újra meg újra átélek!

Végszóként, milyen szórakozóhelyeket, partykat ajánlanál az olvasóinknak, jó szívvel, szakszemmel?

Nagyon sok jó szórakozóhely van Budapesten, igényes zenével, remek kiszolgálással, így nehéz a választás. Igazából csak a pénztárcánk, meg a zenei stílusunk – amellyel találkozni szeretnénk – szabhat határt a vágyainknak!

Ám, ha nem szeretitek a kompromisszumokat, akkor viccesen csak annyit mondanék: ajánlom magam! (kacsint)

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top