Close

Jobbik: elképesztő az MNB-törvény tervezett módosítása

mnb

A Jobbik elképesztőnek és felháborítónak tartja a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény javasolt módosítását.

Volner János, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a jegybank és alapítványai a parlament bizottságaitól és más szervektől függetlenítve működnek, „gyakorlatilag titokban gazdálkodhatnak” a közpénzekkel. Szóvá tette, hogy 262 milliárd forinttal „stafírozták ki” a Pallas Athénéről elnevezett alapítványokat, s most az átlátható gazdálkodást is megszüntetnék.
A jobbikos politikus szerint miközben más európai országokban az állam szigorú felügyeletet gyakorol a jegybak eredményelszámolása fölött, itt az a tulajdonosi jogokat gyakorló államtól függetlenül működik.
Volner János hozzátette, az MNB a devizahiteleseket károsította meg azzal, hogy piaci alapon váltotta át forintra a hiteleket, s jelentős nyereségre tett szert. A pénzt nem a devizahiteles családoknak adták vissza, hanem elköltik arra, amire akarják – bírált.
A Jobbik alelnöke a jegybanki fizetések emelésére úgy reagált: a 2010-ben bevezetett, 2 millió forintos bérplafon óta már csak fideszes kinevezettek vannak. Kíváncsi arra – folytatta -, hogy piaci alapon melyik nagy kereskedelmi bank igazolná le Matolcsy Györgyöt több millió forintos havi fizetésért.

MTI 2016. március 1.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top