Close

Logó nélkül pályázunk az olimpiára

budapestpestpest

Bár a pályázatot beadták, még nem készült el a Budapest 2024 olimpiai pályázat logója – közölte a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. A többieké készen van, mi állítólag szándékosan nem készültünk el vele.
A közlemény szerint a médiában több helyen tévesen jelent meg, hogy elkészült a Budapest 2024 olimpiai pályázat logója. A logó pályázati kiírására – amelyre bárki jelentkezhetett – január végéig nyújthatták be elképzeléseiket hazai grafikusok, designerek.

„Tudatos döntés, hogy Budapest máskor és máshogy jelenik meg, mint a többi pályázó város. „A logó bemutatásának időpontjára vonatkozóan semmilyen előírás nincs – tették hozzá.

A pályázatra száz hazai grafikus több mint száznyolcvan logótervezete érkezett be, közülük a legjobb hat került az utolsó fordulóba, és várhatóan pár héten belül választják ki közülük azt, amellyel Magyarország szerepel majd az olimpiai pályázat 2017 szeptemberéig tartó folyamatában.

emberke

A többieké megvan
Több sajtótermék szombaton a 2024-es olimpia megrendezésére pályázó négy város – Párizs, Róma, Los Angeles és Budapest logói között a magyar fővárosét a magyar címer alatt szereplő öt karika ábrázolásával jelenítette meg.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t a Magyar Olimpiai Bizottság a fővárossal közösen hozta létre az olimpiai pályázathoz kapcsolódó feladatok kezelésére, hogy Budapest sikeres pályázatot nyújthasson be a 2024-es olimpia megrendezésére.

„Budapest másik pályán játszik, másként akarunk szerepelni. Lehet, hogy mások óriási felhajtást kerítenek a pályázat köré, mi ebben is szerényebbek akarunk maradni. Míg a többiek már erős PR-kampányt nyomnak, mi csak később fogjuk azt beindítani, és sokkal olcsóbban, mint a vetélytársak” – nyilatkozta a 444.hu-nak Rózsa Iván, a Budapest 2024 olimpiai pályázat kommunikációs vezetője.

www.origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top