Close

Támogatják az önálló régió kialakítását a Pest megyei települések

Fotó: Wikipédia

Csütörtökig 180 Pest megyei település jelezte, hogy támogatja Pest megye önálló régióvá válását – tájékoztatta a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t.

 

Ambrus András elmondta: a hiányzó hét településen a napokban tartanak képviselő-testületi ülést, amelyen döntenek arról, támogatják-e az önállósodási szándékot.
A sajtófőnök felidézte: a megyei közgyűlés október 30-án egyhangúlag támogatta az önálló Pest megye régió kialakítását, és az ülésen döntöttek arról is, hogy felkérik a megye települési önkormányzatait, képviselő-testületi határozattal fejezzék ki támogatásukat.
Hozzátette: Budapest és Pest megye kettéválasztását a Fővárosi Közgyűlés is egyhangúlag támogatta.
Ambrus András emlékeztetett arra, hogy Pest megye jelenleg a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót, és Budapest fejlettségi szintje miatt nem jogosult olyan mértékű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók.
A régióhatárok módosítása a kormány kezdeményezésére az Európai Bizottság jóváhagyásával történhet – magyarázta a hivatal munkatársa.
A kormánynak 2016. februárig kell jeleznie a módosítási szándékot az Európai Uniónak. Az önálló régióvá válás előnyeit Pest megye a következő uniós fejlesztési ciklustól, 2021-től élvezheti – tette hozzá.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top