Lassan decembert írunk, nyakunkon az ünnepek. Sokunknál ez a nosztalgia, a számadás ideje, visszatekintünk az elmúlt időszakra, sokszor még tovább. Így tettünk Miklósy Tamással, a Tomracing Motorsport Team csapatvezetőjével. Egy kávé mellett beszélgettünk csapata jelenéről, távlati céljairól, és a ködbe nem vesző múltról…
Tamás, nagyon sokan ismerik csapatod erényeit, viszont kevesen tudnak a kezdetekről. Hogyan jutottál el napjainkig?
Egészen az elejéről kezdeném… 13 éves voltam, az édesapám bérelt szőlősébe jártunk ki segíteni. Ami bevétele származott ebből, nekünk adta, de nem zsebpénzként kaptuk meg, helyette kérhettünk valamit. A testvéreimmel ellentétben én nem sportfelszerelést, vagy focicipőt szerettem volna, hanem egy ezüst Simpson S51 enduro motorkerékpárt, pont olyat, ami a nálunk rendszeresen megforduló barátomnak volt. Vitt utasként, és ott már tudtam mit akarok…
Volt tiltakozás, hiszen bátyám motorozott, és gyakran összetörte magát. A visszhang ellenére hazaállítottam egy használt géppel, ezt látva apám úgy döntött, legyen, de újat veszünk! Tisztán emlékszem: Corvin áruház, második emelet, ahol természetesen pont csak ezüst nem volt, de ekkor már nem tudtak volna olyan színt kikeverni, amit ne vállaltam volna be! (nevet)
Ezután végigjártam a ranglétrát, lett még pár motorom, így ment ez egészen harmincéves koromig, ahol megszületett az elhatározás, pályán akarok motorozni. 2005-ben beszereztem egy R5-öt, és rögtön tettem egy könnyelmű ígéretet: egyetlen verseny kilométer nélkül az első ötben végzek majd a honi értékelésben. Alpok Adria futam, gumimelegítő nélkül, szériamotorral, gyári idomokkal, egy pályanappal a hátam mögött 42 fős mezőnyből 15., pontszerző lettem a Hungaroringen.
Ez volt az első versenyem. Sokan mondták, hogy nem vagyok normális.
Azt is tudtam, hogy akarok egy csapatot, így ugyanezzel az elszántsággal vetettem magam a dologba. 2009-ben összegyűjtöttem pár gyorsasági motorversenyzőt, elkezdtük szervezni a dolgokat, és 2010-ben már teljes szezont mentünk Tomracing Motorsport néven. Aztán jöttek az autósok, és tovább alakult – alakul minden. Itt tartunk most.
Innováció, szakmai és gazdasági elismerések – erről szólt az idei év. Maradéktalanul elégedett vagy?
Ha pusztán az eredményeinket nézi meg valaki, talán azt mondhatja – maradt még ebben jócskán. Ám azt látni kell, hogy ez a szezon egy szintugrás volt. Több sportolónk is komoly nemzetközi porondon teljesített, Európa és világbajnokságon vitte hazánk és csapatunk jó hírét.
Gyutai Adrián a nagyon erős olasz bajnokságban futott teljes szezont, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, stabil pontszerzőként, folyamatos fejlődés mellett. Ráadásként Moto 3-as világbajnoki futamon is rajthoz állt, amit igazán értékes sportdiplomácia sikerként könyveltünk el. Jövőre reményeink szerint a Moto 2-ben is összejöhet mindez.
/A sportsikerek mellett az üzleti életben is jól teljesítettek, áll a tanúsítványokon./
Kerényi Ádám, háromszoros kontinens bajnokunknak végig esélye volt az újabb, történelmi címre – a technika sajnos közbeszólt. Kohári Zoltán és Kulman Miki is szépen teljesített, akárcsak Radák János “Radír” és Tápai Attila, mindenkivel elégedett vagyok, kiváltképp a hozzáállás terén!
A Tomracing híres a sokszínűségéről. Én úgy látom, hogy amíg pl. Kerényi Ádám egy igazi önbizalombomba, addig Gyutai Adrián csendes gyilkos…
Igen, ahányan vagyunk, annyi félék, és ez így szép, így szórakoztató. Ádám már kiforrott férfiember, Adrián előtt pedig még ott van minden. De amikor versenyzésről van szó, mindenki profiként odateszi magát, és eltűnnek a „különbségek”, csak a csapat létezik – ez nagyon tetszik nekem!
Mi a végcélod, az álmod, a non plus ultrád?
Egy minél nagyobb, erősebb, egységes csapatot igyekszünk építeni, mind emberileg, úgy gazdaságilag! Michelisz Norbert és Kiss Norbi talentumú, “babérjaikra törő” versenyzőket szeretnénk felfedezni, kinevelni. Hiszem, hogy jó úton járunk.
Írta: Tóth Krisztián Márk
Képek: Tomracing Motorsport