Close

A rendező ma színre lép!

Arnold Wesker A konyha című darabjának november 11-i, mai előadása egyedülálló lesz a Pesti Magyar Színház történetében, ugyanis ez egyszeri alkalommal a darab rendezője is megjelenik teljes élő „valójában” a színpadon. A Pesti Magyar Színház külön meglepetése mára Tordy Géza helyére Lengyel Ferencet játszatni a Csavargó szerepében​.​

A darab bemutatója már november 4-én is egy zseniális beugrással kezdődött, köszönhetően Soltész Bözse villámgyors szereptanuló képességének, aki Tóth Éva helyett ​alakítja Berthát.
Nehezítette a helyzetet, hogy A konyhá-ban a Magyar Színház legtöbb férfiszínésze, sőt vendégművészek is színpadra lépnek, hiszen a kortárs darabban összesen 18 férfiszerepet – séfeket, személyzetet, vezetőt – írt meg a szerző.​ ​Felmerült azonban egy ​művésznek a neve, aki minden próbán jelen volt, ráadásul remek színész – a darab rendezője, Lengyel Ferenc, aki ​természetesen ​vállalta a rá kiszabott mai feladatot. Így a ma esti előadás ​valóban ​különleges​, várakozással teli és megismételhetetlen pillanatot jelez a szerepcserék és a rendező játékának köszönhetően.

Az előadásra korlátozott számban még kaphatók jegyek erre linkre kattintva:
http://magyarszinhaz.jegy.hu/auditwiev.php?eid=307304&aid=6964&vid=491

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top