Close

Dvorák Requiemjét mutatják be a Müpában november 1-jén

A gyászmisét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) adja elő Tomás Netopil vezényletével, Simona Saturová szoprán, Veronika Hajnová alt, Brickner Szabolcs tenor és Sebestyén Miklós basszus fellépésével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
     

A romantikus zeneszerzők közül kétségkívül Verdi és Brahms gyászmiséje a legismertebb. Antonín Dvorák 1890-ben, az Újvilág-szimfónia által fémjelzett utolsó, egyben karrierje csúcsát is jelentő korszakában komponált Requiemje ritkábban hallható, azonban sajátos színt képvisel a 19. század oratorikus alkotásai között – olvasható a koncert ajánlójában.
    
A cseh dallamkincsből merítő kompozíciót olyan karmester vezényletével hallhatja a közönség, aki Dvorák és a cseh zene kimagasló képviselője. Tomás Netopil, aki három évig volt a Prágai Nemzeti Színház zeneigazgatója, a bécsi Staatsoperben Dvorák Ruszalkájával debütált a 2014/15-ös évadban, a drezdai Staatsoperben pedig Janácek A ravasz rókácska című operáját dirigálta – ez utóbbi szerző zenekari műveit lemezre is vette, ezeket a brit Gramophone szaklap az ajánlott felvételek közé választotta.
    
A gyászmise szólistái közül a szlovák Simona Saturová keresett oratóriuménekes, a cseh Veronika Hajnová a Prágai Nemzeti Színház magánénekese, a klarinétművészi diplomával is rendelkező Brickner Szabolcs az egyik legjobb fiatal magyar tenor, Sebestyén Miklós pedig külföldi tanulmányai, majd szereplései miatt ritkán hallható itthon: 2012 decemberében debütált a New York-i Metropolitanben.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top