Close

Európai díjat kapott Polgár Judit Sakkpalota programja

Polgár Judit a Legjobb Európai Tananyag Díj (BELMA) különdíját vette át szerdán Frankfurtban a Sakkpalota Pedagógiai Program megalkotásáért.
    
Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a tavaly visszavonult 39 éves nemzetközi nagymesteraki 1988-ban és 1990-ben nyert sakkolimpiát a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben pedig tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek – "a zsűri innovatív tananyagnak ítélt különdíját kapta meg".
    
A közlemény szerint Magyarországon készült tananyag korábban még nem részesült ebben a magas szakmai elismerésben. A BELMA Díjat minden évben egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri döntése alapján a világ legnagyobb szakmai eseményén, a Frankfurti Könyvvásáron adják át az arra érdemes tananyagok készítőinek.
    
A Polgár Judit által kidolgozott vizuális gondolkodás-, és képességfejlesztő, komplex tantárgy integrációs oktatási program 2013-ban a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült. Az azóta eltelt két évben országszerte elterjedt az iskolákban, és a határon túli magyarlakta területeken is számos helyen használják
    
"Az információáramlás felgyorsulásával, a digitális korban olyan gyorsan változnak az ismeretek, hogy a lexikális tudás pillanatok alatt elavul, ezért elsősorban a gyerekek gondolkodását, lényeglátását, az ismereteket a változásokból adódó szükségletekhez adaptáló képességét szeretnénk fejleszteni" – idézi a beszámoló Polgár Juditot. – "A Sakkpalota Program ezt a célt szolgálja minden olyan iskolában, amelyben figyelmet fordítanak arra, hogy a digitális korba beleszületett gyerekeket már nem lehet a hagyományos módszerekkel tanítani vagy akár egy pillanatra is lekötni a figyelmüket játékosított ismeretátadás nélkül. Nagyon örülök, hogy ezt a törekvésemet, és a tananyag minőségét a BELMA Díjjal a legrangosabb európai szakértői csoport is elismerte."
    
Szombaton a Várkert Bazárban tartják a Polgár Judit által megálmodott első Világsakkfesztivált, amelyhez négy földrészről csatlakoztak társrendezvényekkel, és amellyel minden idők legjobb női sakkozója 10 éven belül a sportág kedvelőinek millióit szeretné egyazon napon asztalhoz ültetni.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top