Close

Kína visszafogja az egész világgazdaságot

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Londoni pénzügyi elemzők szerint a kínai gazdaság növekedésének lassulása a következő egy évben az egész világgazdaságra visszahúzó erővel hat, annak ellenére, hogy a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok továbbra is tisztes ütemben növekszenek.
    
Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays kedden ismertetett őszi globális előrejelzése szerint az utóbbi negyedévekben még markánsabbá vált a felzárkózó és a fejlett ipari térség növekedési dinamikái közötti különbség, elsősorban Kína miatt.
    
A ház az eddigi aktivitási adatok alapján jelentősen rontotta a kínai gazdaság idei és jövő évi teljesítményére adott előrejelzését: 2015-re 6,6 százalékos, 2016-ra már csak 6 százalékos növekedéssel számol Kínában. Ez 0,2, illetve 0,6 százalékponttal alacsonyabb prognózis a Barclays előző negyedévi globális előrejelzésénél.
    
A kínai hazai össztermék (GDP) tavaly 7,3 százalékkal nőtt.
    
A Barclays londoni elemzői 0,2, illetve 0,3 százalékponttal 3,1, illetve 3,4 százalékra rontották az idei és a jövő évi világgazdasági növekedésre adott előrejelzésüket, annak ellenére is, hogy az amerikai gazdaság idei bővülésére szóló prognózisukat 0,2 százalékponttal javították, a jövő évit pedig nem módosították. A ház mindkét évre 2,5 százalékos GDP-növekedést vár az Egyesült Államokban.
    
A cég közgazdászai hangsúlyozták keddi előrejelzésükben, hogy a rontott kínai növekedési becslésük is ellenőrzött körülmények között zajló lassulási folyamatot feltételez.
    
Ezt az alapeseti előrejelzési forgatókönyvet azonban "nem elhanyagolható" kockázatok terhelik. Ezek közé tartozik, hogy a beruházások vezérelte gyors növekedés évei után a beruházások részaránya a kínai hazai összterméken belül már megközelíti az 50 százalékot, számos iparágban kapacitásfeleslegek halmozódtak fel, túlkínálat alakult ki az ingatlanpiacon, az önkormányzati és a vállalati szektor pedig egyaránt magas adósságállománnyal küszködik.
    
Ezeknek a többszörös egyensúlyi problémáknak a megoldása a következő években jelentős visszahúzó erőként jelentkezik majd a kínai gazdaságbanjósolták a Barclays londoni elemzői.
    
A ház szerint nem meglepő a kínai gazdaságra irányuló piaci figyelem, mivel Kína nagyobb befolyást gyakorol a világgazdaságra, mint az Egyesült Államok. A kínai gazdaság nominális értelemben számolva kisebb, mint az amerikai, viszont nagyobb arányban járul hozzá a világgazdaság növekedéséhez. Az amerikai gazdaság viszonylag zárt, aktivitásának jelentős része a szolgáltatási ágazathoz és a hazai fogyasztáshoz kötődik, Kína külkereskedelme azonban behálózza egész Ázsiát, a nyersanyag-exportáló országokat és a fejlett ipari térség jelentős részét is – hangsúlyozzák keddi elemzésükben a Barclays londoni szakértői.
    
Kiemelték azt is, hogy a világgazdasági szintű megtakarításoknak több mint a negyede Kínában realizálódik; ez a megtakarítás-tömeg megegyezik az amerikai és az euróövezeti megtakarítások összegével.
    
Más nagy londoni házak szerint sem valószínű, hogy a kínai gazdaság a belátható előrejelzési távlatban visszatérne a legutóbbi időszak 7-8 százalékos, illetve a korábbi évek ennél is gyorsabb éves növekedési ütemeihez.
    
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett legújabb átfogó tanulmánya szerint a kínai gazdaság olyan szerkezetátalakulási és mérlegalkalmazkodási folyamat kezdeti szakaszában jár, amely várhatóan évekig tart.
    
A cég az idei év egészére a kínai gazdaság 6,8 százalékos növekedésével számol, de hangsúlyozza, hogy a rövid távú növekedési kilátásokra a 2009-2014 közötti ingatlanpiaci befektetési boom már zajló korrekciója jelenti a legnagyobb kockázatot. A Fitch kimutatása szerint az építőipar és az ingatlanpiaci szolgáltatási szektor aránya a kínai GDP-n belül 2014-ben már 13 százalék volt a 2008-ban mért 10,6 százalék helyett.     Ha a kínai építőipar túlfűtött lendülete kifullad, az önmagában további 1,5 százalékpontot faraghat le a kínai gazdaság növekedési üteméből a Fitch elemzőinek számításai szerint.
    
A hitelminősítő becslése szerint a kínai gazdaságból a tavalyi harmadik és az idei második negyedév között nettó 590 milliárd dollárnyi, nem közvetlen külföldi befektetési jellegű tőkeállomány áramlott ki.     A Fitch londoni elemzői szerint ez további kockázati tényező. Hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy a hatalmas – a július végi állapot szerint 3700 milliárd dollárnyihivatalos kínai devizatartalék figyelembevételével távoli kockázatnak tekinthető a felzárkózó piacokra klasszikusan jellemző külső likviditási válság kialakulása Kínában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top